Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Dallos Imre naplója
azt mondta: „Kiosztom fiaim a tételeket, nehogy az utolsó pillanatban kelljen kapkodnotok.” Hát ez kell a magyarnak. így aztán finoman ment a vizsga. (A zsidóság és a pogányság helyzete a kereszténység elindulásakor.) január 17. Most a biblikumra készülök. Az első 5 tételt kihagytam, majd később tanulom azt. 6-15 tételig tanulok most. Remélem, ebből úgy sem kapok tételt. Úgy a másodikra, illetve a harmadikra számítok. január 18. A papi botrányról elmélkedtünk ma. A szentségi Úr Jézus azt kívánja, hogy szentek legyünk. A botrány pedig szembehelyezkedés Istennel. A botrányt okozó pap felelős a botrányért a vallással szemben. Oh, Atyám, vezess engemet az igaz élet útján, s ne engedj félrelépnem, hanem vezess az örök hazába. Atyám, hálásan köszönöm, hogy megbocsátottál nekem. január 19. Szent Margitot ünnepeltük. A misében nagymise volt. Imádkoztunk a jó Istent kérve, hogy segítse meg ezt a szegény országot Szent Margit közbenjárására. Igen, hazánk olyan állapotba jutott, milyenre a történelemben nincs igen példa. Kértük a magyar nemzetet is, hogy járjanak közbe és mentsék meg ezt az országot a pusztulástól. január 20. Fábián és Sebestyén, a városnak védőszentjei emlékére este » 87 «