Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Dallos Imre naplója

január 9.

Utolsó napon jöttünk dolgozni. A hangulaton meg is látszott ez. A vonaton is jobban beszéltek az emberek. 14 méter szakaszt kaptunk. Nekiálltunk és délután 3-ra végeztünk vele, pedig igen kemény volt és 160 cm-t kellett ásnunk. Mellettünk szegény bevonultatott Bihar megyeiek, Szatmáriak ástak. Hát borzasztó volt az ellátásuk. Valóságos rongyokban voltak. Volt olyan, aki mezítláb volt és be volt csavarva a lába rongyokkal. Tőlünk kértek kenyeret, s megkérdezték, mikor megkapták a kenyeret, hogy mit fizetnek? Bizony elszorult a szívünk szegények láttára. Nem kapnak semmi mást, mint vizet és babot. Kenyeret csak hetente egyszer vagy kétszer. Robbantottak. Gyönyörű volt. Behúztuk a fejünket ám! Este a német megdicsért bennünket. Itthon a prefektus úr jól megmondogatott és mondta, hogy térjünk vissza a szemináriumi élethez. Mikor hazaértünk, szívem a kápolnába vonzott, hogy menjek és adjak hálát a jó Istennek, hogy megsegített engem. A kápolnában csak az öröklámpa égett, és pirosra világította az oltárszekrényt. S itt rebegtem hálát a jó Istennek. Filozófiavizsga van.

január 10.

Ma már rendes időben keltünk. Elfáradtunk. Levelet írtam haza és Szentgyörgyre. Riadó volt, de csak 1 órás.

január 11.

Édes jó Istenem, hálásan köszönöm, hogy megbocsátottad bűneimet. Oly jó érzés, hogy minden meg van bocsátva. Édes Istenem, most látom, hogy érdemes élni, mert Te megmutattad az élet értelmét. Eljöttél és szenvedésed által megnyitottad az örök élet kapuit. Érted, Uram, mindent elviselek, mert látom, hogy ezekben

» 84 «