Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
naptárt hord a zsebében, este párnája alá dugja, s titokban számolgatja rajta, hány nap van még hátra a legközelebbi vakációig. De otthon sem sok öröm vár rá: szeretett édesanyjának állapota egyre rosszabb. Egy lourdes-i zarándoklat csak lelkileg erősíti meg, testén nem segít. Úgy látszik, ebbe az időbe nyúlnak vissza Laci orvosi hivatásának gyökerei. Odaadó tisztelettel figyeli a nagybeteghez járó doktor bácsit, reménykedve, hátha meggyógyítja. Ott ténfereg körülötte, boldog, ha az egy szót szól hozzá. Ha beengedik a betegszobába — nagy kitüntetés, csak azért lehetséges, mert olyan csendesen meg tud húzódni egy sarokban —, boldogan látja, hogy egy-egy orvosság hatására édesanyja jobban érzi magát. Egy megindító kis apróság jól mutatja, milyen közszeretetnek örvendett a kedves beteg: Bécs város elöljárósága utolsó napjaiban — 1882 nyarán — szalmával szóratta föl az utcát, hogy a közlekedés zaja ne zavarja! László élete végéig megőrizte korán elveszített édesanyja felejthetetlen emlékét. Dolgozószobájában íróasztala mögött egy állványon állt leánykori nagy olajképe, zsolozsmás könyvében fényképét hordta. Szívébe még mélyebben vésődött bele. Vallásosságának, elsősorban bensőséges Mária-tiszteletének alapjait tőle hozta magával. Hősies és megadó szenvedése korán rányitotta szemét az áldozat értékére. — Mindamellett a fiúban apja iránt sem élt gyűlölet. A családi hogyomány kifejezetten tud arról, hogy megbocsátott neki. Ennek a gyereknek a szíve szokatlanul tág . . . A gyerekeket először anyai nagyapjuk viszi el magával Csákányra, de az apa hamarosan magához veszi őket Felbárra, ahol második feleségével él. A házasságot végül is rendezik, — egyesek szerint csak az apa halálos ágyán, elsősorban fia rábeszélésére. Józsi és Laci 1885-ig lakója a kalksburgi kollégiumnak. Minthogy Laci 1884/85-ben a negyedik osztályt végzi, nem egészen világos ennek a hat évnek a beosztása. (A fennmaradt évi tanulójegyzékek csak neveket tartalmaznak, osztályt nem, az iratok pedig sajnos a háborúban elpusztultak.) Nem valószínű, hogy osztályt kellett ismételnie; másfelől viszont föltűnő, logy a különféle okokból jutalomban részesülő sok diák között egyszer sem szerepel a neve. Általában közepes tanuló, és magaviseletből sincs „példás" osztályzata. Nem csoda. Apja a fölvételi íven megjegyzi, hogy fia makkegészséges, de önfejűségre és makacsságra hajlik. Jellemző erre a következő kis eset: Egyszer a tanulószobából kimenet jól becsapta maga mögött az ajtót. A prefektus visszahívta, hogy csukja be újból, de most „úgy, mint egy Batthyány gróf." Laci erre még erősebben bevágta! — Maga emlegeti később tréfásan, hogy diákkorában társai között egy „Allotriaklubot" (bolondozok egylete) alapított. A tagok „feladata" nevükhöz 7
