Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

galom! De legyen meg a Te akaratod!" De utána megállapítja: „Az én szenvedéseim és az erőm, ahogyan elviselem: mindez semmi különös. Csak éppen engem jobban ismernek, mint annyi nyomorult szegényt, akiknek még sokkal-sokkal többet kell szenvedniük nálam, minden segítség híján, és akik ezt sokkal méltóbban viselik."

Imáit hűségesen és szívósan végzi tovább. A végén már olyan gyönge, hogy a zsolozsmás könyvecske is nehéz neki, felesége vagy gyermekei segítenek tartani, támogatják a térdét, a kezét. De makacsul újra meg újra elölről kezdi, míg csak be nem sikerül fejeznie. Legnagyobb öröme, amikor papi látogatói szobájában szentmisét mondanak. Ilyenkor, ha tud, megáldozik családjával együtt. Főleg vasárnapokra, ünnepekre igyekeznek ezt biztosítani. Az egyik ilyen misét Horváth prépost a Szent Imre-ereklye jelenlétében mondja, az utolsót pedig P. Treml jan. 11-én, a Szentcsalád ünnepén. Batthyány misszáléjából követi, jobbról felesége, balról egyik lánya segédkezik neki. A felvirágozott Mária-oltár egész betegsége alatt ott áll ágyával szemközt. Gyakran ő ad utasítást, hogyan díszítsék föl. Ágya mellett édesanyja ajándéka, a lourdes-i Mária-kép. Egyik látogatójának azt mondja, a Szűzanyára mutatva: tőle tanul szenvedni.

Gyóntatója ezekben a hónapokban a jezsuita P. Boegle, aki halála után — részben P. Pámer adatait felhasználva — első alapos és kitűnő életrajzát is megírta. Állítja, hogy a hősiességnek szinte emberfölötti mértékét tapasztalta nála. Érdekes módon az utolsó időben megtörtént, hogy gyónás előtt és után már alig tudott beszélni a nagy fájdalmaktól, vagy fáradságában egyre-másra elaludt, de a gyónás idején tökéletesen friss és élénk volt. Néha panaszkodott, hogy nem tud eléggé imádkozni. A páter vigasztalta: elég, ha itt-ott felfohászkodik, szenvedését feláldozza Istennek, és szívével valamiképpen nála időz. Ilyenkor örült, és megvallotta, hogy valójában mindig egyesülve van a jó Istennel. Az életrajz végén a páter nyíltan beszél szent híréről, és fölveti a kérdést: miért ne avathatnának szentté valakit orvosi köpenyben is? Valóban ő is irányította a per előmunkálatait Bécsben.

Nagy vigasztalására volt a betegnek papi ismerősei, régi betegei sok imája. Kérte is az előbbieket, hogy reggel-este küldjenek áldást ágya felé. Idővel több mint 80 helyről kapott így áldást. Nevüket mind gondosan följegyezte. Viszont neki is szokása volt, hogy akiknek imát ígért, azokat esténként egy keresztjellel megáldotta. Ezt betegágyán sem hagyta el, így viszonozta a kapott áldásokat is. Egész hitét, minden szenvedését belesűrítette ezekbe a kis keresztekbe. Mikor már nagyon kifárasztotta ez, akkor is ragaszkodott a külön-külön áldáshoz, még azt is alig akarta engedni, hogy a karját támogassák közben.

56