Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

jó Isten adott esetben bizonyosan 'beérleli." Mikor egyszer egy édesanya panaszkodott neki, hogy hiába beszél rossz útra tért fiának, a híres mondással felelt: ne a fiának beszéljen Istenről, inkább Istennek a fiáról. Mások iránti nagy tiszteletének szép bizonyítéka, amit mindenki kiemel: sohasem tűrte, hogy jelenlétében valakire rosszat mondjanak. Családját ilyenkor rendre utasította, mások között hallgatással vagy távozással fejezte ki rosszallását, vagy pedig ügyesen olyan fordulatot adott a társalgásnak, hogy valami jó tulajdonsága derüljön ki az illetőnek. Egyszer társaságban szó esett valakiről, akinek bűnös élete közismert volt, és sok kárt okozott. Ö mindössze ennyit jegyzett meg: „Imádkozzunk érte, hogy megtérjen!" Ez nagy hatással volt a jelenlevőkre. Azt sem szerette, ha valakit másnak a rovására dicsértek. Ilyenkor rendesen azt mondta: „Nem kell mindig valakinek a lábára lépni ahhoz, hogy egy másikat megdicsérjünk!" — Vagy mit szóljunk ahhoz a bájos figyelemhez, amikor egy szombathelyi zsidó került be kórházába, és ő nyomban meg'kérdeztette, nem kíván-e „kóser" kosztot. Igenlő válaszára gondoskodott róla, hogy pontosan meg is kapja. Elgondolható, mennyire meghatotta ez a jó embert. — Egyszóval elsősorban a szeretet és a példa „röntgensugaraival" dolgozott. Egy kis aforizmájában mondja: „Den grössten Sünder bessert Liebe mehr — Als alle mögliche andere Lehr1." (A legnagyobb bűnöst jobban megjavítja a szeretet, mint minden más lehetséges tanítás.) És családja, barátai, jóismerősei egybehangzóan állítják, amit egyik jóbarát így foglal össze: „Meggyőző életmódjának hihetetlen ereje és embertársaira gyakorolt egyenesen csodálatos hatása minden bizonnyal főleg példaadó életében rejlett, amely meggyőzőbben hatott minden szónál."

Végül — de nem utolsó sorban, hiszen mindenekelőtt ez tette olyan vonzóvá — kiegyensúlyozott nyugalom és derű jellemzi. Igazi napfényes ember volt. Mondotta is: „Isten szeretete nem áll a szomorúságban." Nem szabad azt hinnünk, hogy ez egyszerűen természetes adottság volt nála. Tervszerű, szívós önnevelés és tréning eredménye is. Egyáltalán nem volt flegmatikus vérmérsékletű; rendíthetetlen nyugalma abból származott, hogy szilárd világnézeti alapja egész gondolkodását áthatotta, és a gondokat, aggodalmat, szomorúságot fel tudta oldani a Gondviselésbe, Isten atyai szereteté'be vetett hitével. „Ez a mély hit adta meg neki azt a kiegyensúlyozottságot, amellyel talán soha másnál az életben nem találkoztam. Egyszerűen szép és jó volt a közelében lenni" — írja legidősebb lánya. Ami pedig a vidámságot illeti, sokat mondó egy-egy följegyzés arról, hogy rendszeresen olvasott anekdotás könyveket, hogy étkezésnél felvidítsa családját és a fáradt nevelőket; vagy hogy amikor vásárolni ment valahová, külön föltette magában, hogy a boltost jó hangulatba hoz-50