Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
közösen végezték, ő magyarázta az egyes állomásokat. Májusban mindegyik gyereknek megvan a kis májusi oltára, amelyet virágokkal díszít a saját maga megművelte kis kertrészből. Júniusban Jézus Szíve köré központosul az élet. A szentek ünnepeit is figyelemmel kísérik. Sőt egyik lányával még egy kis öröknaptárt is kezd készíttetni a betegeknek róluk szóló rövid ismertetésekből, de ez abbamaradt. Nagyon tudják ünnepelni a családi évfordulókat is, szerény keretek között, de sok-sok ötletességgel, szeretettel. A gyerekek elsőáldozási, bérmálási emléklapjai bekeretezve a sekrestyébe kerülnek. Életmódjuk társadalmi helyzetükhöz képest egész feltűnően egyszerű és szerény, — főleg egy ugyanazon időbeli másik magyar falusi főnemesével szembeállítva. Mint mindenütt, itt is az apa jár élen. „Arisztokrata származása ellenére egész magatartásában polgári egyszerűséget tanúsított" — mondja róla körmendi plébánosa. Arisztokráciát valóban csak egyet ismert, de azt azután annál inkább: a szellemét, a lélekét. Ruházkodásában teljesen igénytelen. Új öltönyt csináltatni eszébe sem jutna, ha feleségének nem lenne gondja rá és egész megjelenésére. Ami persze nem azt jelenti, hogy szándékosan elhanyagolta volna külsejét. Csak éppen nem izgatja, ha pl. fekete ruhához sárga cipőt húz. (Az olyan életrajzi passzusok, hogy gyermekei kopott ruházata miatt „szégyelltek vele az utcára menni", vagy hogy a templomban szerény öltözete láttán „nem ismerték föl", nyilván a képzelet világába valók.) Díszmagyarba csak akkor öltözik, amikor föltétlenül szükséges — és bizonyára nem örülne neki, hogy legtöbb életrajzában ez a fényképe látható, hiszen alig akarta engedni, hogy megcsinálják. Neki kell a házban a legkevesebb kiszolgálás. Az is bántja, hogy ruháját, cipőjét az inas tisztítja, szívesebben végezné saját maga. Szerepelni nem szeret, nem is hajlandó, nemcsak szerénységből, de józan önismeretből is: tudja, hogy nem született szónoknak, előadónak, egyszerűen fél ettől. Egyszer püspöke, Mikes János igyekezett rábírni, hogy a pesti Vigadóban a katolikus nagygyűlésen tartson előadást „A mai katolikus orvos" témakörben. Ezt sem vállalta. A püspök kifogott rajta: ő maga mondott egy nagy beszédet, amelyben lényegében Batthyány munkáját méltatta. Elképzelhető, hogyan érezte magát a tömegben meghúzódó „áldozat", amikor minden szem őt kereste! Nem szerette, ha az emberek elfogultan viselkedtek irányában, vagy ha valamit „méltóságán alulinak" tartottak. Egyik unokahúga jegyez föl erről két jellemző esetet: Egy idősebb hivatalnok jött hozzá valami ügyben. Nem vezettette föl a dolgozószobájába, hanem lement elébe a nagy nyílt lépcsőn. Szép nyári idő volt. üdvözölte, majd ezt mondta: „üljünk itt le a lépcsőn, itt jobban elbeszélgetünk!" Avval leült, és az illető is melléje ült a lépcsőre. Máris eltűnt az elfogultság, 34
