Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

anyjuktól féltek, — az apának föltétien tekintélye volt, de rajongva szerették, és teljesen bizalmas viszonyban voltak vele. „Minden gyerekkel arról beszélt, ami éppen érdekelte. És őt minden érdekelte, és mindenhez értett" — mondja róla egyikük. „Mindig ideje volt, ha valaki jött valami panasszal. Életemben nem láttam türelmetlennek. Ha egészen fáradtan jött meg a kórházból, akkor sem. Pedig volt 11 gyerek, és egyik ezt, másik azt akarta." Ha íróasztalánál ült és dolgozott, s valamelyik gyerek beszaladt kéréssel-kérdéssel, készségesen hagyta abba a munkát, és türelmesen, szeretettel válaszolt. — Ugyanakkor nem volt „engedékeny apa". A hibák mellett nem ment el szó nélkül. A „munkamegosztás" ebben feleségével az volt, hogy a gyerekek korholást mindig csak az anyjuktól, büntetést viszont csak az apjuktól kaptak. A büntetést meg is kellett köszönni! De ezzel azután el volt intézve az ügy, többet nem tértek vissza rá. Nevelési elveiben igen bölcs. Húga egy ízben megbotránkozott azon, hogy az egyik (hihetőleg lány) gyereket cigarettázni látja. Erre azt felelte: inkább az ő tudtával történjék mérsékelten, mint a háta mögött. 1907-es naplójában jegyzi föl, hogy a dajka minduntalan holmi mumussal ijesztgeti a gyerekeket, ami teljesen haszontalan, mert még a legapróbb sem hiszi el. De amit az ijesztgetéssel sem ér el — pl. hogy a 3 és fél éves Liliké hagyja magát megmosdatni —, arra neki puszta jelenléte is elég. — A nevelésben az idősebb testvérek is segédkeztek, nem egyszer alaposan megleckéztetve a kis „bűnöst". Ilyenkor az apa mosolyogva jegyezte meg: lám, neki csak az elsőket kellett tulajdonképpen nevelni, aztán a sok testvér egymást faragja. Amiben nem ismert tréfát családja körében sem, az Isten törvényeinek megtartása volt. Mikor egyik lányának esküvője előtt a leendő vő vonakodott a gyónástól, kész lett volna inkább lefújni az esküvőt és szélnek ereszteni a vendégsereget, mint ebbe belemenni.

Férj és feleség természetesen mindent apróra megbeszél egymással. Kölcsönös szeretetük az évek jártával nem hogy csökkenne, inkább, ha egyáltalán lehetséges, még növekszik. Misi sokszor még a családi asztalnál is megfogja ura kezét, simogatja, megcsókolja. A férfi is csupa finom figyelmesség felesége iránt. Amikor a kis zsolozsmát mondja, és az asszony a közelben van, a 128(127). zsoltárnak ezt a passzusát: „Mint dúsan termő tőke, feleséged pompázik házadon belül", mindig hangosan olvassa neki, vagy meghajlással köszönti. Felesége zsolozsmás könyvébe — hihetőleg már a kórházban — az egyik oldalra bejegyzi: „Isten áldjon meg, drága szivecském, ne félj, mert Ő velünk van!"

Egészséges keresztény szellem lüktet egész családi életükben. „Külsőleg az időnek, az akkori ,jelen‘-nek pontosan megfelelt, mondhatnám ,modernek' voltunk — írja egyik fia —, a nevelés szellemi

32