Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
LEVÉL SÓGORNŐMNEK, MAGDALENA DE CORETH OSB-NEK A BETEGÁPOLÁSRÓL Mikor Laci fiam visszajött St. Gabriel-ből', meghozta üzenetedet: írjak le Neked néhány gondolatot a betegápolásról, ahogy Körmenden olyan sokszor próbáltuk együtt csinálni. A tárgy túl nagy és túl nehéz ahhoz, hogy gyenge kis fejemmel a betegágyról jól ki tudnám fejteni. — Csak összefüggéstelen gondolatokat küldök Neked itt, ahogy 7 hónapi súlyos szenvedés után éppen az eszembe jutnak. Milyen szívesen szállók vissza lélekben az én — és később a mi egykori kedves tevékenységünk színterére; most, hogy magam vagyok tehetetlen beteg, annál szívesebben időzöm legalább gondolatban a betegeimnél. Emlékszel-e még, hogyan mondtam Neked gyakran a rendelés elején, a sok várakozó betegtől körülvéve, tele azzal a nagy-nagy örömmel, amelyet Isten kegyelme mindig megadott nekem a hivatásomban: „Lilly, adjuk oda a szívünket teljesen, egészen a kedves betegeknek!" De helyes, igazi emberszeretet csak igazi istenszeretetből származhat. Csak akkor fejlődik ki teljesen, akkor lesz mind tökéletesebb és tökéletesebb, ha a minden világosság és minden meleg Forrásából merít erőt. — Minél jobban szereti a szív a jó Istent, annál jobban szereti felebarátait is. De sajnos minden emberi cselekedetbe belevegyül az emberi tökéletlenség. Sokat nyerünk vele, ha megfigyeljük, mi minden lehet segítségünkre, hogy jobban szeressük embertársainkat, és mi minden akadályoz benne. — Itt van mindenekelőtt a gőg, amely feltolakszik bennünk tudásunk miatt, például egy sikerült kúra vagy kezelés után. Milyen jó, ha a híres Haydnnal mondják: „Non mibi, séd Deo sít glória."3 Akkor kiáltott fel így, mikor nagyon ünnepelték egyik híres szimfóniájának bemutatása alkalmából. — Különben elég egy kis piHántás ismereteinkre, és világosan látjuk, hogy csak a felületen tapogatózunk, alaposan nem értünk meg semmit. Nagy veszedelem a felebaráti szeretetre, ha engedünk a rokonszenv és ellenszenv indulatainak, túlságosan a külső után ítélünk. Egyszóval nem vagyunk eléggé urai az embertárssal szemben saját érzelmeinknek. ' A pertelsteini (bertholdsteini) bencés kolostor neve, ahol Magdolna nővér élt. 2 Ne nekem, hanem Istennek legyen dicsőség! 236
