Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
szatot kellene tartani. Minthogy délután lesz, nem lehet alkalom misemulasztásra. A gyerekek mind kiabáltak: Halló! Vadászat! Nagyszerű. — Én ugyan éppen ma igen fáradt voltam, de azért elhatároztam, hogy velük megyek', mert hiszen a kis Karlira, ha lő, valakinek különösen figyelni kell. Karli megkapta Ödön kalapját, és a stájer ruhájában igazán édes volt. — A vadászaton egyfolytában lövöldözött, sőt azt hitte, egy medve jön (egy kis hajtó volt). - Egész forró volt a fegyvere a lövöldözéstől IEgészben véve remek szórakozás volt a gyerekeknek! — Csak akkor jöttünk haza, mikor a nap már kezdett lemenni. — Mami Széchénéknél volt Blankival. Tegnap kirámolta az egész ezüstkamrát! — November 1. Mindenszentek. Kedves nap: hisz legszűkebb családunkban is három gyerek van, aki Isten jóságából a mindenszentekhez számít. — Ödön az ő csodálatos halálával, a kis Mízike, aki ártatlan angyalként halt meg, és a legkisebb, Karli, néhány naposon, én kereszteltem meg! És milyen számolatlan sok, kanonizálatlan szent volt és van ezen a világon! Csodálatos lesz majd egyszer mindezeket viszontlátni az ég ragyogásában. Persze a Dies irae jut eszembe: „Quid sum miser tunc dicturus?"1 2 De hála Istennek eszembe jut az Adoro te-ből is: „Pie pelicane, Jesu Domine, me immundum munda tuo sanguine!" — Délután az összes kicsikkel Sigrayéknál voltunk uzsonnán. Aka sírjánál3 is jártam. Gyönyörűek voltak a temetők este a sok méccsel megvilágítva minden községben. — Békés kép a halottak — ott nyugszanak — várakozva — míg mi élők mindannyian megvívjuk földgolyónkon a végső idők küzdelmeit, azután az ítélet — és örök öröm Istenben. November 2. Reggel 1/2 8-kor autóba szálltunk. — Zsiga és Liliké is jött a saját autójukon, ebbe szállt be Mami Karlival. — Mi Lacikával, Blankival, Józsival, Francival, Cikával, Ivivel és Giczy főtisztelendővei a nagy 1 A fáradtság sohasem tudta visszatartani, hogy örömet szerezzen valakinek. A júl. 18-i jegyzetben említett nővér írja utolsó látogatásáról — már halálos betegen: Épp akkor csináltatott Papa a parkban nekem egy kis faházat, amelyre igen büszke voltam. Mindenáron akartam, hogy lássák! Papa hallani sem akart erről, mert a herceget nagyon fáradtnak találta. De ő mégis eljött! Mikor a kis szobában egyedül voltunk, mélyen a szemembe nézett, és mondta: ,Amit elhatároztál, azt cselekedd! Isten meg fog áldani és segíteni!' “ (A kislány már akkor nővérnek készült, de erről nem szólt senkinek. B. finom érzékével valahogyan megérezte ezt.) 2 Én szegény ott mit beszéljek? Celanói Tamásnak az utolsó ítéletről szóló himnuszából. — A másik idézetet I. az akt. 5-i bejegyzésnél. 3 Egyik nénje. Csákányon temették el. 203
