Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
Md/us 21. péntek Egész nyugodtan diskuráltam a postai ügyekről Dunay titkárral; hirtelen az órára néztem, és láttam, hogy már 12 perccel tovább vagyok odatönn a kelleténél, a rendelés lenn már rég folyik. De az asszisztensnőm már 3/4 órája dolgozott, így nekem nem maradt olyan sok munka. Kikerestem az eseteket a holnapi operációra. — Tizi prépost itt járt, nagyon kedélyesen beszélgettem vele, kedves jó ember. — Ma megint elszomorodtam, mert Ancserlemnek ismét véres széke és hányingere volt. Milyen nehéz is orvosnak lenni saját gyerekeinknél; az ember előre átél minden komplikációt, ami — adja Isten — soha be ne következzék! — Hozzá a sok vendég itt, akik jelenlétükkel úgy megnyirbálják az embernek a gyerekekkel töltött idejét! — Most Aquinói Szent Tamásról olvasok: remek gondolatok Istenről, angyalokról és az emberi lélekről. — Május 22. szombat Reggel Tizi vei volt megbeszélésem a kanizsai plébánia miatt, azután Sipos erdésszel, végül Dunayval. — Operációk: 4 szürkehályog és egy pterygium az itteni molnárnál, Göndöcsnél. — Új asszisztensnőm is elvégzett előttem két operációt. — Délre megjött Lacika és Max Bécsből, délután pedig Plessing, Zsiga és Liliké. — Alig fejeztem be ebéd utáni szunyókálásomat, szóltak, hogy Batthyány Béla van itt, aki a szemét vizsgáltatta meg. — A mérleg is megérkezett! Kínzóeszköz nekünk szülőknek. Ancsi megméretkezett és 48 kilót nyomott, ilyen kevés még sosem volt a súlya! Természetesen nagyon nyugtalanította ez, és az én szegény Mislem már egészen ideges, mert éjjel sem tud jól aludni! Oly nehéz közben a vendégekkel mindig vidámnak lenni vagy erre törekedni; nyomorúság az emberi élet, az övéiért érzett gondba merülve! — És a többi gyerek, Franci, Gitta, Ciki is nagyon vékony. — Isten segítsen ki bennünket ezekből a szomorú érzésekből. — Május 23. Pünkösdvasárnap Az oltár nagyon szépen volt díszítve pünkösdi rózsákkal, és a májusi oltár gyönyörű volt fehér virágokkal. — És amint a betegem, Viehmann kisasszony ott térdelt a kápolna sarkában, odamentem hozzá: Látja, most megint egészségesen láthatja a kedves májusi oltárt. — Ugyanis amikor beteg volt, azt mondta: bárcsak láthatnám a drága Szűzanyát! — 9 129