Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
Este sétálni mentem Misiiéi. Ancsi egy rét közepén ült, ahol csupa sárga ranunculus' virágzott, magára szórta a virágot és nevetett! — Május 4. Először egy zsidót operáltam iridodonesisszel járó* 2, elmeszesedett régi hályog miatt. Éppen neki nagyon nyugodtan kellett volna viselkednie, de rendkívül nyugtalan volt, és olyan erősen „szorított", hogy vörös lett, mint a rák. Nagy fáradsággal sikerült Misinek és nekem szerencsésen elkészülnünk vele. Azután egy kerekpupillás3 hályogot operáltam, utána egy ránövéssal komplikált szürkehályogot, az Írisz régebbi leukoma miatt adhaerens4, majd még két hályogot, és végül duzzadó lencsemasszák eltávolítása egy sérültnél. 1 órakor érkezett Csapody szemorvos professzor Budapestről. Látogatóba jött hozzám. Megmutattam az ambulanciát, azután a kórházat. Nagyon tetszett neki minden, különösen a technikai berendezések. 4 órakor elment. — Most megint elkezdek zongorázni, mert egészen kijövök a gyakorlatból. 4 órakor zongorához ülök egy félórára. — Azután kiültem Ancserllel, bár esett az eső, hiszen neki levegőkúra kell. — Francinak beplombáltam 2 fogát és Kariinak egyet. — Ma írtam Pechamnak, és remélem, azt válaszolja, hogy az operáció Misinél nem sürgős! Adja Isten! — Május 5. Reggel erős rendelés. Éppen hogy 1/2 1-re elkészültem. Akkor gyorsan a kertbe mentem, odaálltam a pázsit közepébe. A meleg eső után tele volt minden réti virágokkal: ranunculus, leontodon, bellis perennis5 és pompás nefelejcsek. Az utóbbit megmutattam a főnöknő nővérnek a rendelőszoba ablakából ezzel a megjegyzéssel: „Milyen kedvesen is öltöztette föl Isten ezeket a virágokat!" — és mindjárt láttam, hogy könnyes a szeme. Ez mutatja Isten iránti nagy szeretetét!6 Délután Misiiéi a kis De Dión autóban Csákányra mentem. Ott nagy megbeszélésem volt Erediccsel a 4 millárdos örökösödési adó ' Boglárka. 2 íriszlebegés: Rendes körülmények között a szivárványhártya a lencsére fekszik. Ha a lencse sérülés vagy műtét miatt elhagyja helyét, szemmozgáskor az írisz meglibben. Ez nem betegség, hanem állapot. Nem keli szükségképpen operálni. 3 Ez a szó fémjelzi a hályogműtétet. Kitűnően sikerült hályogkivonást jelent. 4 Szövődményes hályog, ahol a szivárványhártya régi szaruhártyaheghez tapadt. 5 Boglárka, gyermekláncfű, százszorszép. 4 Kedves példája .a szentek gyanútlanságának". A főnöknőt nyilván az ő megjegyzése hatotta meg! Leuthmetzer Cecília keresztes nővérről van sző. 121