Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
Délelőtt megnéztem a betegeimet — azok mind remekül vannak — még a vakbelesem, a Viehmann, aki olyan rosszul volt, még az is fölülhet már holnap egy kicsit. — Csak az én két drága, drága páciensem, Ancsi és Mami! Isten oltalmazza őket. Karli, akinek sejtelme sincs semmiről, ma rettentő boldog volt — első varjúját lőtte a 6 mm-es Flóberttel. Oda volt az örömtől, — és nekem legalább látszatra osztoznom kellett a boldogságában, hogy ne zavarjam az örömét. — Este a kert mélyén egyedül ültem Mislemmel egy pádon, és megbeszéltük, hogyan osztjuk be az Ancsi meg az ő operációját, — komolyan néztem a messzeségbe, gondolatban Ödönömet kérve, ő is vegyen részt gondunkban az égből! — Este mindnyájan gyónni voltunk, Misi, Ancsi, én és az összes gyerekek, a franciskánus páterünknél, aki minden héten jön. Április 23. Tegnap este még megadtam Ferdinándnak a szükséges útbaigazítást bécsi útjához. Eladta itt az Aga-kocsit, amelyet még Széchényitől vettem, és most Bécsbe megy egy új Dionért, holnap Lacikával autón jön vissza. Megbíztam, hozzon irodalmat Misi betegségéről (borítékban), aztán neki akarok ülni és tanulmányozni, amennyire tudom, hogy Maminak a legjobbat tanácsolhassam: röntgen vagy operáció! — Ma reggel óriási ambulancia, kb. 30 ember. De olyan igazi szeretettel dolgoztam betegeimmel, Isten kegyelme! Hiszen a rendelés előtt külön kértem, adja meg a kegyelmet, hogy olyan igazán kemény szíveket megnyerhessek Istennek, és küldjön hozzám ilyeneket. — Néhány operált gyógyultan távozott, megható búcsúval. Este uzsonna után még kiültem Mislemmel a kertben a szobroknál levő padra, és természetesen a legközelebbi heti családi operációkról beszéltünk. — Misi elküldött Lilikénkhez Szecsődre, ő mindjárt el is jött a kocsival, és nálunk maradt vacsoráig. Olyan bájos és kedves valaki, mindig örülök az arcocskájának! Április 24. Délelőtt 3 hályogoperáció, köztük az egyik azt mondta, ha nem fog látni, fölakasztja magát! — Egy kancsal, egy pterygium, egy chalazion. — Egy testvér is jött operációra egy ívvel — gyűjtés egy Assisiről szóló albumra. Felül Zichy püspök neve állt. Az album kb. 800 000 koronába kerül. Aláírtam az ívet. — Ma igazi meleg nyári nap volt, úgyhogy Józsi, aki a kertben dolgozott, alaposan megizzadt! Az egyik gyerek mondta: „Undorodtam, mert két csöpp lehullott a homloká116