Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
az apátnő egyedül akar vele beszélni, — valószínűleg kolostoralapításokról. — Április 6. Ma von igazából az első meleg nap, a napnak mór ereje van! Délután az egész Erdődy-család itt uzsonnázott Vépről, mama és gyerek. — Misi és én az asszonnyal sétáltunk a kertben. — Erdődy megvette Balatonfüredet; én ezt veszélyes dolognak találom most, ezekben a nehéz időkben, amikor az ember éppen csak hoigy éviekéi az életben az adókkal, ha nincs semmi különös a birtokában. — Április 7. A mai napot tulajdonképpen pirossal kellene bekereteznem, mint különleges napot! mert a szentmise után, amelyen én ministráltam, újból megkezdtem a rendelést. Igaz, rendelésen kívül is fordulnak az emberhez mint orvoshoz, de az nem intenzív orvosi tevékenység, mint a kórház és az ambulancia. — Délelőtt 40 szembeteg volt nálam, és délután még hárman jötték Győrből, Kőszegről és Budapestről vonattal. Végül még két szegénynek fogat is húztam. Megint elememben vagyok az orvosi munkában. Itt annyi szívbeli meleget lehet osztogatni, hisz a szegény betegek annyi szeretetre vágynak! Adja Isten, hogy az Ő dicsőségére nagyon sokaknak segíthessek. Sokakat látóvá tehessek, sokakat megvigasztalhassak, szívüket Istenhez vezethessem! Járja át mindnyájukat a szeretet melege, olyan szereteté, amelyből mind kiérzik, hogy az istenszeretetben gyökerezik! — Uram, adj nekem kegyelmet kegyelemre ehhez! Április 8. Ma megjött Gusich (jószág)igazgató, ami most munkát ad, mert kezdődik az első féléves időszak, és mindannyiukkal beszélnem kell. Először Gusich referál, utána Sipos, majd Barthos', Dunay. — Rettenetesek az adók, bevételemnek csaknem a felét kell jövedelmi adó* 2 címén befizetnem. — Azután jön az örökösödési illeték2, amely kb. 4 milliárd lenne! Hát ezt nehéz lesz összekaparni! És mégis örülnöm kell, hogy nem 30 milliárd az összeg, mint ahogy először szó volt róla, hiszen az teljes anyagi romlásomat jelentette volna. — ' Barthos Béla .erdötanácsos, a kanizsai hitbizományi részleget vezette. 2 Az eredetiben is magyarul. 109