Szamos Rudolf et al. (szerk.): Szent Márton egyházmegyéje (Szombathely, 1991)
Az egyházmegye intézményei
boltíves diadalív, melynek művészi díszítését Lénárt, zalaegerszegi református festőművész készítette. Festményét, amely olyan mélyen hatott rá, hogy kátólizált — a templom 1981. évi belső felújításakor lefestették. 1905-ben a templomnak 2 harangja volt. Ezeket 1915-ben elvitték. Néhány év múlva egy kis harangot kaptak a nővérek ajándékba. 1932-ben Slezák budapesti harangöntő készítette a két nagyobbik harangot, az egyiket a második világháborúban beöntötték. A templomban lévő Szent József szobor nagyon régi, kézi faragásé művészi barokk famunka, melyet a kármelita nővérek már itt találtak. A Szűzanya jelenlegi szobrát Rómából hozatták. Nagy Szent Teréz, Keresztes Szent János és Lisieux-i Szent Teréz képeit Soós M. Alojzia festette. Az 1981. évi felújításnál ezeket is lefestették. A famennyezetet a 30-as évek elején Gruber József tervei alapján az Andráskay-Müller-cég készítette. A domborművű keresztét Gruber Leo, ma Bécsben élő ismert szobrászművész munkája. Ezzel a művel felvételizett 1929-ben a budapesti Iparművészeti Főiskolára. A főoltár keresztjének korpusza a Kremzerschmidt iskola alkotása. Az oltár szobrai Münchenben készültek. A templom őrzi Przudzik József festőművész két alkotását. Ő festette a bejárattól jobbra látható, Lisieux-i Kis Terézt ábrázoló képet, valamint ő restaurálta a Krisztus keresztrefeszítését ábrázoló XVIII. századi, a flamand barokk iskolát követő ismeretlen művész festményét. A gyóntató bejáratánál a házasságtörő asszonyt ábrázoló kerámigrafika, valamint az északi belső falon látható három címer Pápai Éva munkája. 1981-ben alakítják ki - a II. Vatikáni zsinat szándékának megfelelően - a templom liturgikus terét Rácz Gábor iparművész tervei szerint. Lebontják a régi karzatot és újat építenek, nagyobb teherbírással. 1986-ban készül el a németországi Bautzen város Eule orgonagyárában a 14 regiszteres, 2 manuális orgona. Ez az ország egyetlen, barokk hangolásé (Silbermann II) orgonája. A templom rendkívüli jó akkusztikája miatt a hanglemezgyártó vállalat 1983 óta rendszeresen készít itt hanglemezfelvételeket. A tabernákulum és papi szék mögötti faliszőnyeg Háger Rita iparművész alkotása (1984). 1991 -ben a templom külseje megújul. Ekkor alakítják ki az új bejárati részt az előtetővel. 1949. november 11 -tői a volt rendházban működik a Szent Kereszt Lelkészség, 1991-től a Katolikus Továbbképző Intézet. 50