Szamos Rudolf et al. (szerk.): Szent Márton egyházmegyéje (Szombathely, 1991)

Az egyházmegye intézményei

szerint 1668 és 1674 között került sor, gróf Erdődy Györgyné Batthyány Erzsébet grófnő költségén. Egyidejűleg bővítették és emelettel látták el a régi plébániaházat is. A templom kriptája ekkor kapta meg mai formáját.

A templom a hazai provinciális barokk építészet mindmáig egyik jelentős alkotása. Berendezési tárgyai közül a legjelentősebb a XVI. századból származó flandriai eredetű vörös fenyőből készült Mária-szobor, amelyet Eszterházy Pál nádor is megemlít a magyarországi kegyhelyekről írt kis könyvében. A liturgikus tárgyak közül említést érdemel a Franz János bécsi aranyműves munkájaként ismert mostrancia 1 760—70 között, amely a rózsafüzér Szent Domonkosnak történt átadását és Szent Mártont örökíti meg. A XVII. századból származó nagyméretű olajfestmény a Szent Márton életéből ismert amiens-i jelenetet ábrázolja. Az 1 777-ből való ereklyetartó, Szaniszló Márton szombathelyi ötvös munkája.

1903-ban a templomot kívül-belül tatarozták, környékét feltöltötték. 1930-ban a templom ismét plébániatemplom lett, a dominikánus rend pedig elvállalta a plébánia lelkipásztori ellátását. A hívek lélekszámának növekedése szükségessé tette a templom bővítését. Ezért 1930-31-ben a belső teret Dr. Wälder Gyula műegyetemi tanár tervei szerint nyugati irányban meghosszabbították, az új főhomlokzatot pedig a korábbival azonos formában építették fel. 1935-ben állították fel a templom előtt Rumi Rajky István szép kútszobrát, mely Szent Márton anyjának megkeresztelését ábrázolja.

1950 júniusában az állami intézkedések következtében a szerzetesi élet megszűnt. A plébániát az egyházmegyei papság vette át.

1984-ben a templomban régészeti és műemléki kutatások kezdődtek. A kutatások eredményeinek tudományos feldolgozása újabb adatokkal gazdagítja egyháztörténeti ismereteinket.

42