Szamos Rudolf et al. (szerk.): Szent Márton egyházmegyéje (Szombathely, 1991)
Az egyházmegye intézményei
CSÖRÖTNEK TEMPLOMA - Az Örök Ige Temploma -A kapu rézlemezzel borított két hatalmas szárny - csatos imakönyv fedelére emlékeztet — bronztáblákon magán viseli a Szentírás 72 könyvének nevét. A kapu a templom alapgondolatát, titulusát mondja ki: az Örök Ige temploma. A templomtól balra tégla és kő talapzaton fakereszt áll: a templom alapításakor, 1983. március 25-én - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, Krisztus keresztáldozatának 950. jubileumi szentéve megnyitása napján - a létesítendő templom oltára helyén felállított kereszt magán viseli a templom nevét: Örök Ige temploma, az építés kezdésének: 1983. március 25., és befejezésének dátumát: 1985. szeptember 29. A templomot Takács Gyula plébános eszmei irányítása alapján Fazakas Péter építész tervezte, Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrászművészek pedig a képzőművészeti alkotásokat készítették. Az Oltárképen középütt áll a Kereszt: Isten azzal mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy feláldozta érettünk egyszülött Fiát. A bal oldali kép a Hegyi Beszéd (Mt 5—7). Az idők teljességében, amikor az Ige emberré lett, Jézus szólásra nyitotta ajkát. A jobb oldali kép az Emmauszi Jelenet (Lk 24,13-35): „amikor kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik, megnyílt a szemük és felismerték". A kegyelem pillanata. E kinyilatkoztatott Igét a Szentírás közvetíti: A Szentírás ószövetségi részét a négy nagy próféta: Izaiás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel alakja jeleníti mega bal oldali kép belső keretén; az újszövetségi részt a négy evangélista: Szent Máté, Szent Márk, Szent Lukács és Szent János ábrázolja a jobb oldali kép belső keretén. A kinyilatkoztatást őrzi és tanítja az Egyház. Az Egyház tanító hivatását mondja el a négy keleti egyházatya: Szent Atanáz, Naziánzi Szent Gergely, Nagy Szent Vazul és Aranyszájú Szent János a bal oldali kép külső szélén, illetve a négy nyugati egyházatya: Szent Ambrus, Szent Jeromos, Szent Ágoston és Nagy Szent Gergely a jobb oldali kép külső szélén. 136