Szamos Rudolf et al. (szerk.): Szent Márton egyházmegyéje (Szombathely, 1991)

Az egyházmegye intézményei

1 EGERVÁR Egervár község közepén, az útkereszteződés fölé magasodó dombocskán áll Délnyugat-Du­­nántúl legnagyobb későgótikus téglatemploma. Méretei, nyújtott szentélye azonnal elárul­ják, hogy a plébániatemplom eredetileg szerzetesi egyháznak épült. A szentély és a hajó találkozásánál az északi oldalon emelkedő torony pedig arról vall, hogy egykor Szent Ferenc rendje számára emelték. A kolostortemplom építtetője a 13. század óta itt birtokos Geregye nemzetségből eredő Egervári-család legkiemelkedőbb tagja, Egervári László volt. A középnemesi família sarja nagybátyja, Váradi István kalocsai bíboros érsek, Mátyás király kancellárja révén került a nagy király által kreált új arisztokrácia soraiba. A váradi püspökség kormányzóságából 1476-ban tér haza, és zalai főispáni, horvát-szlavón-dalmát báni tisztségének megfelelő új rezidencia építésébe kezd. Várának felépítésével egy bajor-osztrák tanultságú építőmű­helyt bízott meg, mely már dolgozott a szalónaki Paumkirchnerek, a monyorókeréki Ellebachok birtokain is. A műhely sajátosságát az adta meg, hogy az épületdíszítőelemeket nem faragott kőből, hanem speciális technikával megmunkált idomtéglákból készíttette el. A vár felépítése után ezzel a műhellyel emeltette a kor szokása szerint saját és családja számára temetkezési helyül szánt szerzetesi egyházat és kolostort a Mátyás király által oly annyira kedvelt ferences rend szigorú szabályzatú obszerváns ága számára. A templom építéséről adataink az 1490-es évek első feléből vannak, 1493-ban ötvös, 1494-ben pedig már üvegfestő dolgozik rajta. Elkészülését és felszentelését - titulusa a Boldogságos Szűz volt - erre az időre tehetjük, 1495-96-ban már ide temették először az alapító egyik gyermekét, majd magát az alapítót is. 1492 után az épülő kolostor falai között élt Egervári Berecktinnini (ma: KNIN - Jugoszlávia) püspök, László unokaöccse, akitatörök elüldözött székhelyéről. Az 1515-ben vörös márványból elkészített egészalakos sírköve a magyar reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotása, a templombelső egyetlen megmaradt középkori emléke. A kolostor működését 1554-ig lehet nyomon követni, majd a lutherá­nussá lett egykori kegyurak, a Nádasdyak alatt a kolostor teljesen tönkrement, 1664-ben a török a templomot felgyújtotta, gótikus hálóboltozata ekkor semmisült meg. 104

Next

/
Thumbnails
Contents