Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Mellékletek

Zsinat mind a négy ülésszakán. 1964-től az Országos Liturgikus Tanács el­nöke. 1972-ben nyugalomba vonul. KOVÁCS VINCE (Galgamácsa, 1886. — Vác, 1974.): váci segédpüspök. A teológiát Bécsben és Pesten végezi, majd 1910-ben szentelik pappá. Szá­mos helyen káplán a váci egyházmegyében, 1916-1919 között tábori lelkész. 1927-ben Kiskunhalas plébánosa, 1933-ban kanonok és Vác-Alsóváros plé­bánosa lesz. 1940-ben zarai c. püspök, a váci egyházmegye segédpüspöke lesz. I959-I969 között váci apostoli kormányzó, majd nyugalomba vonul. KOVÁCS: 1939-ben az EMSZO budapesti titkára. KOVÁCS-KOPÁCSY LAJOS (Lövő, 1914. — Sopron, 2000.): szombathe­­lyi egyházmegyés pap. 1939-ben szentelik pappá. 1944-ben a nyilasok elhur­colják Vépre, Szakos Gyula közbenjárására szabadul. 1944 és 1946 között püspöki számvevő. 1946-1951 között Babosdöbrétén lelkész, 1951-1966 kö­zött Kemenesszentpéteren plébános, majd nyugállományba vonul. KOVACSÓCZY ISTVÁN (Kőszeg, 1907. — ?, ?.): gyógyszerész, 1945-ben a foksáni hadifogolytáborba kerül. KOVACSÓCZY ISTVÁNNÉ sz. NADÁNYI GERTRÚD (?, 1924. - ?, ?): Nadányi Zoltán lánya, írással is foglalkozik, regénye jelenik meg. 1953- ban Budapesten szüleinél él férjével és lányaival. KOVALCZE ANITA SSS: szombathelyi szociális testvér. KOZÁK ANNA SJC (Leszkovány, 1910. — Budapest, 1979-): szerzetes­nő. 1929-ben Mezőkövesden lép be a Jézus Szíve Népleányai Társaságba. 1935-ben szakácsnő Pécelen, 1944-ben teszi le örök fogadalmát. Az 1950-es szétszóratás után Budapesten családi alkalmazott. KOZMA FERENC, dr. (Galánta, 1902. — Szombathely, 1975-): szombat­­helyi egyházmegyés pap, plébános. 1925-ben szentelik pappá, majd filozófi­ából doktorál. 1928 és 1930 között hitoktató Zalaegerszegen. 1930-1932-ig Roubaix-ban és Lille-ben, 1932-1940-ig pedig Párizsban a magyarok lelké­sze. 1940-ben Szombathelyen a szeminárium spirituálisa és teológiai tanár. 1945-ben Rábakethelyen, 1959-ben Oszkón plébános. KŐFALVI: postás, 1946-ban a szombathelyi börtönben tartják fogva po­litikai okokból. KÖHLER BÉLA (Pozsony, l891. — Zalaegerszeg, 1971.): szombathelyi egyházmegyés pap, plébános. 1914-ben szentelik pappá. Több helyen káp­lán, majd Felsőszilvágyra kerül. Itt először káplán, majd adminisztrátor, vé­gül plébános. 1944-től a Széchényi családnál tanító. 1945-től Zalaegerszegen hitoktató, majd 1951-től adminisztrátor. 1962-ben nyugállományban van. 560

Next

/
Thumbnails
Contents