Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
193S 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1 948 1949 1950 1951 1952 Május 4. Kemenesi szombathelyi orgonagyártó megtekintette temetőkápolnánk orgonáját, szerinte igen érdemes volna rendbehozatni. Ő 2 000 Ft-ért megcsinálja, s aztán felvihetjük a Kálváriára, ha majd elkészült a kórusa. Május 6. A három keresztjáró napon a temető-, a Szent Antal-, majd a Szent Lénárd-kápolnába indult a processzió. Május 7. A hölgykongregáció tagavatása a Jézus Szíve-templomban májusi ájtatosság keretében. Május 8. Súlyos támadások indultak meg Kovács István bozsoki plébános ellen. A bozsoki pap nem fér a bőrébe címen cikkezett róla az újság. Márkus Bernát is örül, hogy egy papba beleköthet. [A] hívek is erősnek találták egypár elszólását, félő, hogy az evangélikusok magukra veszik egy kemény szavát. A lap — szokásos újságírói fölületességgel — már arról ír, hogy a beszéd két óra hosszat tartott, és hogy a határrendőrök miséje volt. A parancsnok tanakodott, ne vezényelje-e el embereit a miséről a botránkoztató mondat után. Május 11. Kovács István bozsoki plébánost, mint jugoszláv állampolgárt kiutasítottak Magyarország területéről. A rendőrség végzése ellen két hétig fellebbezni lehet. Május 10-15. Menyasszonyok iskolája címen előadás-sorozatot rendezett a leánykor fiatal leányok és asszonyok számára. A politikai rendőrség várakozásunk ellenére megengedte. A hallgatók száma 100-150 volt. Nem csoda, hisz pár éve már rendeztünk ilyet. A műsor körülbelül a következő volt: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: Bevezető. Boldogság és szerelem /Székely László/ Heány-fiú barátkogás /Varga Judit tanárnő/ Orvosi jó tanácsok /Dr. Vukán Ferenc főorvos/ Kihey menjek feleségül? /Farkas Edit gazdasági tanárnő/ A szorgos háziasszony /Bolla Amália gazdasági tanárnő/ Hűség /Székely László - Kovács István helyett/ Vegyes házasság /Thurzó Kálmán OSB/ A nő otthonalkotó ereje /Medgyes Jánosné, Szombathely/ Az ideális házasság /Balassa András/ A jegyesség /Nagy Béla polgári iskolai igazgató/ Zárdái és családanyai hivatás \ Gersein Mária népleány, Budapest/ 423