Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1 940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 195 1 1952 eltüntessék. Völker — az evangélikus, nagyon derék és szerény mester — reparálta már a Jákról kapott szobrokat, most a mellékoltárt veszi munkába. A szervita apácák kapták és használták eddig a temetőkápolna egyik oltárát. Ez most a Kálváriára kerül a temetőkápolnában maradt párjával együtt. Barokk korból valók, jól megfelelnek új helyükön. A szerviták számára meg kárpótlásul szép, új, fehér, apácás oltárt készít Völker. A szerviták megtartották búcsújukat tegnap, két misével, egy szentbeszéddel, esti litániával és prédikációval. Hétfőn széttépődött közönségünk háromfelé: a bencések Szent Skolasztikát, rendalapítójuk szent nővérét ünnepelték, a zárda farsangvégi szentségimádást tartott, [a] Credónak is megvolt szokásos gyűlése. Amíg a Kálvárián nem tarthatunk istentiszteletet, nagyböjt keddjein és péntekjein a szegényház Szent Erzsébet-kápolnájában, amely ilyenkor zsúfolt, tartjuk a szentmisét és nagyböjti elmélkedést. A zárda harmadikos kis növendékei tanítónőjük, Petra nővér vezetésével bábjátékon játszanak el három Paca Pali-mesét. Sokfelé szerepelnek vele, még az evangélikus iskolában és MÁV Árvaházban is. Ma az „Ifjúsági Tanács” ült össze a plébánián egy világnézeti hét, kurzus megbeszélésére. A moziban s\ magam útját járomm című katolikus filmet vetítették négy napon át. Thurzó Kálmán újabban ide helyezett, nagyon ambiciózus bencés tanár február 16-án liturgikus kurzust kezd a bencés templomban. Emiatt elhagyjuk tervezett világnézeti tanfolyamunkat, amelyet terem hiányában /a mozi szerdán foglalt/ úgysem igen tarthatnánk meg. Február 25. A zordra fordult télies időben nem dolgozhatnak a tornyon a kőművesek. Most csak a törmelékek elsöprésével foglalkoznak. Távollétemben /Zalaiövön tartottam lelkigyakorlatot/ Müller Ferenc építész, Füzeskéry József városi főmérnök és Menyhért professzor, a híres autodidakta építész fenn jártak a Kálvárián. Elkészítik a kórus tervét, fölvették a kellő méreteket hozzá, megállapították, hogy a bal torony repedései veszélyesek, bevakolással meg nem szüntethető. Közben a kopott kőküszöb kicserélésére, a kórus melletti ajtók fölemelésére, két szoborfülke átalakítására tettek intézkedéseket. A havas, fehér világból most még jobban kifeketéllik a kápolna füstös, kormos homlokzata. 469 46910 Oscar-díjra jelölt, 7 Oscar-díjat nyert Leo McCary által rendezett 1944-es amerikai vígjáték. Egy fiatal káplán és egy idősebb plébános konfliktusokkal teli kapcsolatát mutatja be. 414