Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 az UNNRÁ-tól458 kapott. A szobrok szépek, egykorúak a mi Kálváriánkkal, kissé kisebbek a régieknél, s némi renoválásra szorulnak. Nagy gondtól sza­badultunk meg, mert nehéz lett volna megfelelő művészi és ide illő szobrokat találni. A Sportegylet vasárnapi mérkőzésének tiszta jövedelméből 686 Ft-ot juttatott Kálváriánknak. December 7. A bencés gimnázium diákjai, kongreganistái bazárt nyitottak ka­rácsonyi játéktárgyakkal. Cserkészeink is hasonlón fáradoznak a DL-lel együtt. December 31. Az ünnepekben a szentmisék látogatottságával meg lehet­tünk elégedve. Szilveszterkor pedig egészen tömve volt a templom. Vidék­ről sokan jöttek gyónni, különösen karácsony másnapján. Többször kisegített Mayer Szixtusz OSB, akinek szülei itt laknak a Liszt Ferenc utcában, továb­bá Saly Arnulf és Iványi Dezső, akinek szülei Velemből jöttek be, s házat vet­tek a Szent Imre utcában. Ostyáinkat valaha az irgalmas nővérek készítették, utánuk máig a dominikána apácák. Most Borbás sekrestyésünk valahogyan összekülönbözött az ostyakiadó apácával, s azóta a szombathelyi karmeliták küldik az ostyát, kissé drágábban, mint az eddigiek. Németh prelátus, zárdaigazgató újra gyöngélkedik. Vészesen. Vesebajával küzd a szervezete, a sok injekció, a penicillin. Az orvos szerint előbb-utóbb mégis a kór lesz az erősebb. Nagy kár lesz érte, mert három lelkipásztorra való buzgó­­ság lakik benne. Most a zárda arra kérte a püspök urat, hogy nevezzen ki he­lyettes igazgatót, s ajánlotta erre mindjárt Schindele Remigia anyát, az általá­nos főnöknőt, akinek megbízatása a nyáron úgyis letelik. Az apácák úgy tud­ják, hogy most már az ország minden hasonló intézményében apáca tölti be az igazgató tisztjét. Püspök úr felszólította Remigia anyát, hogy az egyházme­gye tanári oklevéllel rendelkező papjai közül nevezzen meg igazgatói tiszt­ségre alkalmasat. A főnöknő azt felelte, hogy ilyet nem ismer. Erre a püspök dr. Vecsey Lajos okleveles tanárt, a zárda eddigi hitoktatóját nevezte ki he­lyettes igazgatónak utódlási joggal. Dr. Vecsey jóravaló, nagyon lelkiismere­tes tanár, feddhetetlen, tiszta életű pap, igazságszerető, képzett, magát művelő ember, aki a Kelcz-Adelffy Intézet történetét vaskos könyvben írta meg. Kis­sé talán tanárosan száraz és szögletes. Elődje helyét nem fogja tudni teljesen betölteni, különösen lelkipásztori téren nem, mert ő a prédikációtól már bete- 468 468 UNRRA: a United Nations Relief and Rehabilitation Administration nevű segélyszer­vezetet 1943. november 9-én Washingtonban hozták létre Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kezdeményezésére 44 ország közreműködésével. Célja a menekültek segítése, és a II. világháború után Európába való visszatérésük megszervezése volt. 408

Next

/
Thumbnails
Contents