Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1 940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 testvére szép felvételeket készített a templomról a jubileumi könyv számára. Németh prelátus Velemben üdül, illetve lelkigyakorlatot tart. Az a hír terjedt el, hogy közben kifosztották a lakását, vagy hogy német katonák házkutatást tartottak nála. A mendemondának csak annyi az alapja, hogy mindez megtörténhetett volna, mert a takarítónő véletlenül éjszakára nyitva felejtette a lakás ablakait. Május 19-én elvitték harangjainkat. A Jézus Szíve-templomból egy 6 és egy 3 mázsásat, a kőszegfalviból egy 3 mázsásat. A hatmázsás nem fért ki egészben, azt előbb fönn darabokra zúzták. Valaki azt mondta: mintha szívét zúzták volna össze. Utószor még megszólaltatták a búcsúzó harangokat, a nép öszszegyűlt a templom előtt, s könnyes szemmel bocsátotta szomorú útjukra a harangokat. Május 21-én beiktatták hivatalába az új evangélikus lelkészt, Fliegenschnee Frigyest. Elődjét, Weiss Vilmost, aki szent páli buzgalommal buzgólkodott, s tartotta össze az ifjúságot, nyilas hívei zsidó származása miatt s néhány egyéb körülmény miatt kiutálták a városból. A kőszegiekre olykor rájön ilyen papfaló kedv. Távollétemben csak távirattal köszöntöttem az új lelkészt, a katolikus egyházközség képviseletében elment Jaross elnökünk és dr. Saly Arnulf bencés igazgató két „nagydarab pap” kíséretében, s köszöntötték az ünnepeltet. Május 31. Boldogult Kincs István prelátus, kőszegi apátplébános sírköve elkészült, megérkezett. Mayer Sándor faragta ki egy nagyon szép, tökéletes kőtömbből egy beuroni kép után, mely a jó pásztort ábrázolja.301 Sok a bámulója. Különösen reggeli világításban szép. Győry János és Major János síremlékei mellé került a templombejárattal szemben. Most készül el a temető hátsó vaskapuja is. A vasanyagot lejárt jogú sírok vaskerítéséből vettük. Prenner lakatos mester 700 pengőért készíti el. A Kincs-villát — melyet Kincs prelátus plébániai telken építtetett, már egyenesen abból a célból, hogy az a kőszegi plébánia tulajdonát képezze, s melybe ő sokszor kimenekült látogatói elől, hogy szép elbeszéléseit, regényeit zavartalanul megírhassa — most bérbe veszi egy gazdag budapesti gyárigazgató, Csorba Endre kormányfőtanácsos. Felesége az első pesti bombázás izgalmában idegsokkot kapott, világért sem akar a bombázások veszélyének annyira kitett fővárosban megmaradni. Abban állapodtunk meg, hogy havi 400 pengő lakbér helyett bevezeti a villanyt /4-5 jó pózna kell hozzá/, dupla ablako-301 A beuroni Szent Márton bencés apátság előcsarnokának timpanonján szereplő Jó Pásztor ábrázolására utalhat Székely. 248