Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1 938 1939 1940 19-1 1 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1 950 1951 1952 A nagy ebédlőnek volt egy teljesen fölösleges ablaka, a lichthofra nyílt. Ezt most befalazták, hisz két ablak úgyis nézett az udvarra, s bőven kapta a nyugati napot. Ide is kályhát állítottak. Az udvaron is nagy lett a változás. A hátsó épületek eddig lakatlanok voltak. Talán még Major prépost idejéből maradt széna volt a hajdan istállónak használt helyiségekben, ezeket most lakószobákká alakították át. Egy kicsiny szoba /két diák lakott később benne/ nézett az udvarra, belőle nyílt egy kétablakos szoba, ebben lakott aztán háznépem, Székely Imre unokatestvérem és felesége. Mellette volt még egy külön szoba a szobalány számára, meg egy kamra. Eddig az egész udvar ki volt kövezve. Ahogy beléptünk, balra volt a disznóól, jobbra a faház. Most a hátrafelé keskenyedő udvar végére került az ól, eltűnt elől a tetemes disznóól és [a] faház. A kövezetből csak annyit hagytak, hogy folyosót képezzen a háztól házig. A négyszögletű udvarból kert lett. Egyik sarkába Mária-szobrot állítottak /a Szent Imre-kerti régi Madonna testét új fejjel látta el egy Sámson nevű református fiatalember/, balra a lugast már én állíttattam föl a MAV-tól kiselejtezett, s ócskavasnak minősített vasoszlopokból és lemezekből. Az udvar hátsó részét új fallal választották el, s az vasrácsos ajtót kapott. Az új ólakat persze külön fal választotta el. Eddig a kútból merítettek vizet. Most vízvezetéket készítettek, amely vízzel látta el a konyhát, az emeleti és földszinti lakásokat, a fürdőszobát. Ehhez a művelethez föl kellett túrni a földet. Az volt a szerencse, hogy a város tűzoltói egyben iparosok voltak, s a város dolgoztatta őket, hogy a napot ne lopják. Két hónapig tartott, amíg rendbe jött minden. Székely Imréék csak akkor érkeztek meg, lovaink még megvoltak, hozták a sertéseket, baromfiakat, bútorokat. A végén nagy vacsorával honoráltam munkásai!njknak igazán odaadással, szorgalommal és szakértelemmel végzett tiszteletreméltó munkáját. A munkások asztala végigért az egész bejáraton, a tisztviselők, élükön a polgármesterrel, az ebédlőben vacsoráztak. Mai szemmel nézve csodálattal tekintek erre az áldozatos munkára, a kegyúri kötelmeknek ilyen nagylelkű felfogására és vállalására, és ügy érzem, nem mutattam ki eléggé hálámat és tiszteletemet a polgármester iránt, aki mindezt mozgatta, szinte passziója telvén abban, hogyan lehet egy ódon lakóházat modernizálni és lakályossá tenni. 23
