Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 Kőszegi plébánosságom első évéről vagy nem írtam naplót, vagy nem került elő. Megpróbálom összeállítani utólag, emlékezetből a legfontosabbakat. Rábakovácsiban lettem plébános 1937. július 1-jével. Boldogan kezdtem berendezkedni, de őszintén szólva, megdobbant a szívem, amikor meghallottam, hogy Kőszeg város plébánosa, Kincs István prelátus1 nyugalomba vonult, s a hely utódjára vár. Talán december elején állított be hozzám egy öttagú társaság Varga Bálint vezetésével, s arra kért föl, hogy pályázzam meg a kőszegi plébániát, ők mellettem lesznek. Miután kis tétovázás után igent mondtam, már népesebb és hivatalos küldöttség keresett föl vitéz Nagy Miklós polgármester vezetésével. Nemsokára ő, Waldmayer Károly igen tisztes öregúr, Müller Ferenc, Stipkovits István, Varga Bálint stb. jöttek azzal a hírrel, hogy Kőszeg város képviselőtestülete megválasztott. /22 szavazatot kaptam az akkori káplánnak, a népszerű, ügyes, jókedvű Szombath József 12 szavazatával szemben./ Kincs István is Szombath mellett volt, s habár lábai — „alattvalói”, mint ő mondta tréfásan — már kezdték felmondani a szolgálatot, házalt pár helyen az érdekében, s jámbor katolikusok is úgy vélték, hogy illik plébánosuk szavát megfogadni. Kincs féltette az akkor megingó hitelszövetkezetének2 sorsát, s azt remélte, hogy megértő, kedvelt káplánjára ebben a dologban jobban számíthat. /Talán érdemes itt megemlíteni azt is, hogy a legegyszerűbb német ajkú hívek bizonyára Bauer Mundira szavaztak volna, ha életben marad. Ez a szerfölött szerény képességű, de jólelkű és nagyon népszerű káplán talán fél éve döbbentette meg egészen váratlan halálával a híveket. Vasárnap még prédikált, pénteken már halott volt. Egy ártatlannak látszó kelés az orra táján szepszisbe ment át. „Úgy még nem láttam papot körülszeretve” - mondta róla dr. Vastagh rendőrkapitány./ Szombath is kedvelt volt, talán mindenki előtt, de a komolyabbak bohémnak tartották, s nekem érdemtelenül nagyobb volt a hírem az egyházmegye területén — talán épp azért, mert a Vasvármegye című napilapban meghurcoltak a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságban betöltött elnöki működésem miatt. Háztűznézőbe elmentem Kőszegre. A polgármester vezetett mindenfelé. Kivitt Kincshez, elvitt Waldmayerhez, aki az egyházközségi képviselő testületben 1 Prelátus (latin): katolikus főpapi cím. 2 Kőszegi Hitelszövetkezet: Kincs István által 1906-ban alapított hitelszövetkezet. A kérdésről bővebben: Söptei Imre: Kincs István kőszegi apátplébános pénzügyei, 1899-1938. In: Előadások Vas megye történetéről IV. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2004. 375-388. 21