Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Pál Ferenc: Székely László krónikája elé

kesztők hagytunk ki a szövegből. Ez utóbbiakat szögletes zárójel közé tett „név” felirattal jelöltük. A névmutató oldalszámai csak a törzsszövegre, illetve a lábjegyzetekre vo­natkoznak. A nevek közül csak azokat vettük fel, akiket a krónika vezeték­névvel említ. így kimaradtak azok a személyek, akik tisztségnéven, kereszt­vagy becenéven szerepelnek. Nem kerültek felvételre a nem név szerint em­lített családtagok sem (pl.: Kiss Péter felesége), valamint azok a tisztségvi­selők, akiknek nevét nem tudtuk kideríteni. A fontosabb tisztségviselők közti tájékozódást a kötet végén található méltó­ságsorral próbáltuk segíteni. Sajnos az adattár összeállításánál — idő hiányá­ban — csak elvétve volt lehetőségünk arra, hogy elsődleges forrásokat is felhasz­náljunk. így elmaradt a helyi sajtó részletes feltárása (Kőszeg és Vidéke, Vasvár­megye, Szabad Vasmegye, Katolikus Körlevél) és csak az alapvetően fontos levéltá­ri anyagok áttekintését tudtuk elvégezni (a Szombathelyi Egyházmegyei Levél­tárban az anyakönyveket, valamint a tanítók törzslapjait, a MNL Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárában Sághegyi Ferenc Medárd OSB hagyatékát). A kiadvány szövegében elhelyezett fotóanyag a krónikához szervesen kap­csolódó fotóalbumból valók, míg az éveket elválasztó oldalakra Giczy József gyűjteményéből válogattunk képeslapokat. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy munkatársaim nevében kifejezzem köszö­­netemet elsősorban dr. Veres András püspök úrnak, a napló közlési jogának át­engedéséért, Kosa Csabáné Székely Orsolyának a kézirat évtizedeken át való hű­séges megőrzéséért és tanácsaiért, illetve Kiss Károlynak és Lakatos Ferencnek a kiadás folyamatában való közreműködéséért. Hálával tartozunk Söptei Imrének és Jenkei Edének, akik a kőszegi vonatkozású nevek esetében a kötet láb jegyzete­léséhez, illetve a névtár elkészítéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak. Ér­tékes adatokat küldött a nem szombathelyi egyházmegyés papokhoz, szerzete­sekhez Inzsöl Richárd vaskeresztesi káplán, a domonkos nővérekhez Nagy And­rea OP, a verbita atyákhoz P. Tóth Zoltán SVD, az ausztriai papokhoz Mag. Johann Karall. Köszönet illeti a különböző egyházi és világi közgyűjtemények­ben dolgozó kollégákat — Benczik Gyulát, Fáy Zoltánt, Karlinszky Balázst, Ne­mes Gábort, Vajk Ádámot, Varga Tibor Lászlót —, akik rendkívül gyorsan s ön­zetlenül küldték a számunkra az éppen szükséges információkat. Reméljük, hogy a forrás közlésével, valamint az általunk elkészített segédle­tekkel kellő alapot tudunk adni Kőszeg történelmének, valamint a krónika szövegének további, alaposabb kutatásához. Pál Ferenc levéltáros 17

Next

/
Thumbnails
Contents