Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 A gyűlések élénkebbek most. Dr. Gyöngyös helyettes polgármester szabadabb folyást enged a felszólalásoknak, dr. Nagy Miklós rövidebbre fogta a gyeplőt. November 25. Kovács Aladár a szombathelyi kórházban kezelteti epehólyag­gyulladását. így a misézésekben kisegítésekre szorulunk. Németh Károly nyu­galmazott Kelcz-igazgató mondja hétköznap és vasárnapokon a 9 órai misét, a bencések is készségesek. Az elemi iskolákban a nővérek, illetve a tanítók oktat­ják a hittant, legalábbis délelőttökön; délután már mi is ráérünk. November 30. A vasárnapi miséket binálások nélkül elláttuk. Németh Imre zárdaigazgató mondta a magyar szentbeszédet. A passzionátus179 szónok nem is tud meglenni prédikálás nélkül, s a Jézus Szívében nagyobb közönség előtt hirdetheti az igét. Délután a kőszegfalvai elemisták adtak elő szép Szent Erzsébet-színdarabot zsúfolt teremben. Jarossal és Némethtel kisétáltunk a verőfényes, száraz, ba­rátságos téli fagyban, s gyönyörködtünk a játékban. Este még elmentem az Evangélikus Jótékony Nőegylet 75 éves jubileumi ünnepségéire]. Az AC utasítása értelmében népszámlálást tartottunk templomainkban. A Jé­zus Szívében volt 214+475+115+282=1086 hívő, de hozzá kell még adni a 9 óraira vezetett körülbelül 600 elemista és 100 polgárista tanulót, így lesz a tel­jes szám: 1786. Katonák ma nem voltak. A Szent Imre-templomban 8 órakor 200 levente, 100 képzős hallgatott szent­misét, 9-kor 200 katona. A bencés templomban: 200+128+153+137=618, a zárdában 350 növendék + 60 apáca + 40 hívő = 450. Nincs beleszámítva a kórház, a reál, a Missziós­ház és Kőszegfalva. Közben, november 26-án megbeszélésre megjöttek a Katolikus Népszövet­ség csoportvezetői. Elparentáltam180 a legbuzgóbb csoportost, Németh Sán­dort, a derék, hűséges, igaz katolikus Németh bácsit. Megbeszéltük a folyó ügyeket, a naptár ügyét, s megállapodtunk 4 rendezendő estben, amelyeken az Actio Catholica beszédeit egyéb műsorszámok fogják fűszerezni. December 8. Sostarec káplán megjött a kórházból, de még lábadozik, mun­kába nem állítható. Tegnap Németh Imre íungált Kőszegfalván. Városi párt alakul Kőszegi József és Dömötör Gyula kezdeményezésére. Előb­bi nyugalmazott rendőrkapitány, utóbbi szíjgyártó mester, fanatikus katoli­kus, bátor felszólaló. A párt nem akar ellenzékieskedni, csupán azt kívánja, 179 Passzionátus (latin): lelkes, szenvedélyes. 180Elparentál (latin): elsirat, elbúcsúztat, itt eltemet értelemben. 138

Next

/
Thumbnails
Contents