Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
193 8 1 939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 A pécsi Angster-cég két kiküldöttje járt itt, felhangolták a Jézus Szíve-templom orgonáját /134 pengő/, javítottak a Szent Imréén. Az új orgonához szívesen járnak gyakorlatozni a tanítóképzősök, szakértők attól tartanak, hogy rongálják is. Csak az kap engedélyt, aki karnagyunktól hoz igazolványt arról, hogy tud. A várköri házak árkából nagy mennyiségben kotortak ki oda nem való földet. Ezt elkértem a Jézus Szíve-templom udvara /kertje/ számára, amelynek rossz talajában minden növény kisült eddig. Az új, jó zsíros föld remélhetőleg feljavítja a talajt. Fizettem a 24 szállító fuvarért összesen 60 pengőt. Nagyböjti lelkigyakorlataink eredményét, legalábbis [a] részvevők számát így összegezhetjük: nők lelkigyakorlata 400, férfiaké 320, leventék 340, felnőtt leányok 400, barakk 80, németek 190, alsó gyár 200, felső gyár 160, Kőszegfalva 250, katonák 250, Dreiszker 70, fiú elemi 130, fiú polgári 107, tanítóképző 110, OSB 272, zárdái polgári és képző 300, leánylíceum 46, reál 227. Összesen 3650. A lelkigyakorlatok még jókor fejeződtek be, a légvédelmi intézkedések előtt. A nők áradozva emlegették szónokukat, Vados Pált, de sajnálták, hogy csak napi egy szentbeszédet kaptak. A férfiak is nagy megelégedéssel nyilatkoztaik] dr. Szendy Lászlóról, aki nem taposott úton járt, feltüntette széleskörű tudását, világlátottságát, adatainak özönét és biztosságát, szép, sima előadását, zengő baritonját. Nem a szív húrjain játszó, magával ragadó szónok, de figyelmet lekötő, jó előadó. A leventéknek dr. Vecsey Lajos tartott jól elkészített, tartalmas, körülbelül háromnegyed órás előadásokat. A felnőtt leányokat igencsak meghatotta dr. Vályi Hugó bencés szép, vallásos, bensőséges, csendes beszédeivel. A hallgatók esténkint megtöltötték a zárda kultúrtermét. A barakkban Németh Ferenc káplán három este beszélt mintegy száz személynek. A német ajkúaknak, akik első este 158-án jöttek meg a Szent Imre-templomba, dr. Winkler József beszélt, tiszta németséggel, érces, erős, jól hallható hangon, pompás logikával, szónoki hévvel. Kérésükre másnap a Jézus Szívetemplomban gyűlhettek össze, számuk 200-ra növekedett. Vasárnap 9 sort áldoztattam140 a miséjükön! 1-1 sorra 17-et számítva 153 volt az áldozok száma. A gyári lelkigyakorlatoknak nem sok sikert jósoltak. De Bass, a zsidó igazgató úgy okoskodott, hogy mivel a beszédek munkaidőben vannak, mindenki köteles azokon megjelenni. Egy-kettő morgott, egy-kettő meglógott, különben lelkes, figyelmes közönség volt együtt, a lelkigyakorlatot adó nagy örömére. Egy nagy műhelyteremben oltárt állítottak fel, beszéd előtt és után szépen 140 A korban a hívek az áldoztató rács előtt egymás mellett térdelve vették magukhoz az Eucharisztiát. A pap a rácson belül, előttük elhaladva szolgáltatta ki a Szentséget. Áldozáskor a hívek folyamatosan töltötték fel a sorokat. 113