Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Kiegészítő forrásközlések
sósági plébános lett, ahol páratlan buzgósággal teljesítette lelkipásztori munkáját. Megépítette a zárdát, ahová kalocsai iskolanővéreket telepített le. Főpásztorának bizalma kerületi esperessé nevezi ki, majd 1936-ban a vasvár-szombathelyi káptalan tagjává és reá bízza a katolikus iskolaügyek vezetését, míg 1943-tól kezdve, mint püspöki helynök vette ki részét az egyházkormányzás nehéz munkájában. Mindenütt és mindenhol Krisztusnak tiszta lelkű, imádságos, erős hitű és buzgó szolgája volt. Halk szavú ember, aki bölcsességével és szelídségével alkotott és épített. Katolikus iskoláink érdekében fáradhatatlan volt. Az Annunciáta nővérek igazgatója volt és benne a nővérek Isten Szíve szerinti lelki irányítót kaptak. Főpásztora iránt mindenkor megható tisztelettel, féltő gyengédséggel és alázatos engedelmességgel viseltetett. Fájó szívvel búcsúzunk tőle. Megköszönjük a jó Istennek, hogy nekünk adta. Buzgó imádsággal és szentmiseáldozatainkkal gondolunk reá abban a reményben, hogy Isten színe előtt még nagyobb szeretettel gondol egyházmegyéjére, szülőföldjére, szenvedő testvéreire és segít előkészíteni egy igazibb, krisztusi életet és világot teremteni. - R. i. P.38 Gyászjelentés39 A Vasvár-szombathelyi Székeskáptalan tagjai szomorú szívvel és a Mindeható Isten szent végzésében megnyugodva jelentik, hogy szeretett kartársuk Dr. Kiss Lajos általános püspöki helynök, pápai prelátus, székesegyházi kanonok áldásos életének 56-ik, áldozópapságának 32-ik évében március hó 4-én délután % 1 órakor ellenséges repülőtámadás következtében hősi halált halt. Megboldogult olvasókanonokunk lelki üdvéért a szentmisét március 5-én40 az Annunciáta-nővérek anyaházában reggel Vi 8 órakor “Requiescat in pace! Nyugodjék békében! 39 SZEL AC, Gyászjelentések, 1. doboz. Dr. Kiss Lajos. SZEL AC 1945/903. Hasonló szöveggel az annunciáta nővérek is megjelentettek egy gyászjelentést a Martinuem Rt. kiadásában. A temetési szertartás időpontjánál március 6-a szerepel. 411A gyászmise és a temetési szertartás végül 1945. március 6-án volt Kovács Sándor püspök vezetésével. Vö. SZEL AC, Anyakönyvi másodpéldányok, 1945., Szombathelyi Székesegyházi Főplébánia, 82. bejegyzés. 513 i