Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Kiegészítő forrásközlések
borotválkozó pap látta, hogy a székesre és a várra is láncos bombák hullottak. Ilyen robban a fejünk fölött és az épületszárnyból téglahalmaz lett. Később lebontották a maradékot és máig sem építették föl. Már a bombázás alatt hiába kerestük Fehér Lászlót és Börönte Istvánt. Most hogy összegyűltünk és számba vettük magunkat, megbizonyosodott, hogy ők áldozatul estek. Amikor én a szobánkból kijöttem, Börönte még bennmaradt. Kőváry Károly és Pálya Mihály25 miutánunk futott a második emeletről, de megállapodtak az első emeleten a püspöki házikápolna előtt és a padlóra vetették magukat, mert már pokoli volt a gépek dübörgése. Látták, hogy Börönte meg egy katona tovább fut a lépcsőn lefelé. A következő pillanatban már összeomlott minden. Fehérről az derült ki, hogy 5-6 lépéssel futott mögöttünk, még a pince lépcsőjén lehetett, amikor lezúdult két emelet téglája. A következő éjszakát már a Domonkos apácák zárdájában töltöttük, ők fogadtak be szállásra. Holmink nagyjából megmaradt. Csak azoké pusztult el, akik néhányan egy kisebb szobában a leomlott részen laktak. Itt veszett [el] Papp László26 legféltettebb kincse, történelmi kutatásának cédulaanyaga egy ládában. A bombázástól kezdve megszűnt minden rendes munka. Az első napokban áldozatainkat kerestük. Kegyetlen hideg, szeles napok voltak. Fehér Lászlót hamarosan megtaláltuk a sejtett helyen, a pince lépcsőjén. Böröntét és az említett katonát valami negyednapra találtuk meg, szintén a kikövetkeztetett helyen. Két testvérünket a szalézi templom kriptájába temettük el. Alig tudtunk koporsót szerezni, mert annyi volt a bombázás áldozata. Hivatalosan valami ezerötszáz halottról beszéltek, a valóságban háromezernél is több volt. A pontos szám talán sohasem derül ki, mert a város túlzsúfolva volt, senki sem tudta hányán laknak ott. 25 Kőváry (Kerschbaummayer) Károly SchP (Rákospalota, 1923 - Vác, 2003): piarista szerzetes, matematika szakos gimnáziumi tanár, iskolaigazgató. 1947-ben szentelték pappá. 1952- ben eltiltották a lelkipásztori működéstől. Ezt követően középiskolai tanárként működött. 1963-1991 között a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanára volt.; Pálya Mihály SchP (Bag, 1920 - ? ): piarista szerzetes, 1945-ben szentelték pappá. 1951-től általános iskolai tanárként működött. 1959-ben elhagyta a rendet és megnősült. 26Papp László SchP, dr. (Rahó /Rakhiv, Ukrajna/, 1909 - Budapest, 1994): piarista szerzetes, történelem-latin szakos gimnáziumi tanár. 1936-ban szentelték pappá. 1951-1972 között a Patrona Hungáriáé Gimnázium igazgatója. 508