Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Összefoglaló jelentések
Petrikesztúr A plébániából utcára szórtak mindent és kórházat akartak csinálni. Elég súlyos veszteségek. Nőkkel nagyobb mértékben voltak atrocitások. A tanítás folyik. Az épületeknek nem történt bajuk. Gáborjánháza A templom 7 akna és egy páncéltalálatot kapott. Az ablakok 1/3- ad része megsérült, az orgona elnémult. A ministránsruhákat elvitték, de nagyobb arányú fosztogatás nem volt. Inkább állatokat vittek nagyobb számban. Kb. 12 esetről tudnak. A tanítók helyükön vannak, s a tanítás május 4-e óta folyik. Rédics Az épületek teljesen jók. A plébánost lakásából kitették és kirabolták. Egy hete, hogy bemehetett lakásába. Földet nem igényelt. Több és nagyobb arányú nőhurcolás. T ORNYISZENTMIKLÓS Egyike a legtöbbet szenvedett plébániának. A templom erősen megrongálódott. A déli fal és a torony tetőzete több aknatalálatot kapott. A palának csak 1/3 része maradt meg. Jézus Szíve és a Mária szobor kivételével minden szobrot megcsonkítottak. Elvittek minden kelyhet és az összes ruhákat. Nincs egy karing és nincs egy alba. A plébánia utcafrontja aknatalálatot kapott. Az anyakönyvek hiányoznak. Bolgár csapatok voltak átvonulóban. Az iskola is erősen megrongálódott. A déli fal és a tetőzet több aknatalálatot kapott. A tanítás 2 tanteremben folyik. Csak utólag igényelt földet. Nagyobb számú megbecstelenítés is történt. 60-80. 457 I