Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Háborús kárjelentések 1945, 1946
5. A gyűlés egyhangúlag megállapítja, hogy ebből a mennyiségből templomot, plébániát, kántort fenntartani nem lehet, ezért Jakab János határozatát megfellebbezi és kéri a vármegyei földrendező bizottságot, hogy a többi 130 kjatasztrális] h[old]at is utalja ki a következő elosztással: Templom fenntartására 45 katjasztrális] h[old] Plébánosnak 45 Kántortanítónak 10 Plébániai épületek és kántori épületek fenntartása és tatarozása 30 6. Szomorúan állapítja meg a gyűlés, hogy a volt plébános meggyilkolása után az oroszok és ukránok úgy a plébános, mint a plébánia tulajdonát képező bútorokat, egyházi ruhákat, iratokat, berendezési tárgyakat, körülbelül 14 köbméter tűzifát elrabolták, összetépték vagy összetörték úgy, hogy a plébánia és a melléképületek belseje a legteljesebb pusztulás képét mutatják. Csupán az anyakönyvek és egyházi edények lettek az utolsó percben biztos helyre mentve. 7. Elnök kérésére Nagy Irén tanítónő vállalkozott arra, hogy a még megmenthető iratokat és könyveket összegyűjti és biztos helyen megőrzi. 8. A képviselőtestület tagjai elvállalják a plébánia kertjének felszántását. A kertet feles művelésre kiadják. 9. Hasonlóképen közös erővel megmetszik a plébánia szőlőjét, azután részes művelésre kiadják. Koperniczky Ferenc az el nem rabolt uradalmi gálicból 10 kg-ot ad a permetezéshez. Elnöklő esperes megköszöni [az] egyházközség tagjainak eddigi áldozatkészségét, megállapítja, hogy plébániájukhoz szívvel-lélekkel ragaszkodnak, kéri őket, érezzék át tovább is a felelősséget a jövő generációk vallásos hitéletéért és vállalják az esetleges terheket és áldozatokat, hogy plébániájuk fennmaradhasson. Jelenlévők ezt lelkesen megígérik. A gyűlés bezáratott. Tanay Ferenc esperes, egyházközségi h[elyettes] elnök Deé János Zsigmond József hitelesítők Kmf. Mainone Géza egyházközségi jegyző. Pál István világi elnök. 296