Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)

Háborús kárjelentések 1945, 1946

Húsvét napján kora reggel a lakásból kilakoltattak, de magammal vihettem a még megmaradt ruhákat és egyéb dolgokat. De sajnos, amit nem gondoltam, a lakásba egy hétig nem jöhettem be. A hosszúperesztegi templomot a sekrestye felett aknatalálat érte, csak a tetőzet sérült meg. Az ácsmunkák már ki vannak javítva, kő­műves a napokban jön. Az első napokban a templomból értékesebb dolog nem hiányzott, bár kétszer is felfeszítették a sekrestye ajta­ját. De a nálam később beszállásoló katonanők a fehérneműt bizony majd mind elvitték és a fekete miseruhát is. A bögötei filiális templomot több aknatalálat érte. Az oroszok benne háltak, teljesen feldúlták és kirabolták. A cibóriumot az Oltá­­riszentséggel elvitték és a kelyhet is. Miseruhákkal takaróztak. Az iskolákban a tanítás április 10[-e] óta folyik. Bögötén mind a kettő tanító helyén van. Hosszúperesztegen Beer László ig[azgató] tanító és sógornője tanít, aki menekült tanár és annak idején ide ka­pott beosztást. Tóth Mária tanárnő Németországba menekült, a kán­tor katona, az újonnan megválasztott tanítónő még nem foglalhatta el állását, nem is tudom, hol van. A bevonuló katonák a nőkkel szemben nagyon gorombán visel­kedtek. Konkrét eseteket nem tudok, de öregek is estek áldozatul. /Talán a leányok 35%/ Gutman József vend káplánom április közepén édesanyja meglá­togatására szabadságot kért és kapott. Bútorait itt hagyta, de nem jött vissza. Az istentiszteletet a nagyheti három napot leszámítva egész idő alatt rendben megtartottuk. A hívek valláserkölcsi élete bizony fo­gyatékos. Az elmenekültek vagyonát széjjelhordták és bizony kevés holmi kerül vissza azzal az indokkal, hogy ők a katonáktól kapták. Templomba most kezdenek járni, eddig a [olvashatatlan] félt. Hála­adásul szentáldozást sokan végeztek. Kegyúri132 terhek megváltására földet igényeltem. De csak a plé­bánia részére. Valószínű, hogy meg is kapom, de már csak nagyon rossz földek vannak. Templom részére nem igényeltem, mert a C[a­­nonica] V[isitatio] szerint a kegyúr nem volt köteles a templom javí­tására és állandó vita tárgyát képezte, hogy ki javítsa. 132 A kegyúr ekkor gróf Erdődy Ferenc (Bécs, 1901. - Pecöl, 1983.) volt. 269

Next

/
Thumbnails
Contents