Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)

Rétfalvi Balázs: Bevezető

munka további irányításával Kovács Sándor 1951. január 29-én Bőle Kornél domonkos szerzetest9 bízta meg. A püspöki megbízó levél szerint azért Bőle Kornélra esett a választás, mert már régóta fog­lalkozott a Szűz Máriára vonatkozó egyházmegyei irodalommal. A kinevezéssel együtt a plébánosok leveleinek első részét is kölcsön­adták neki a püspöki hivatalból, amelyeket a munka végeztével vissza kellett adnia.10 Bőle kiválasztásban az is szerepet játszott, hogy a domonkos rend működésének állami betiltása után Kovács püspök segítségével Szombathelyen talált menedéket, és mivel kü­lönösebb funkció nélkül volt, így könnyen átvállalhatta a feladatot a szeminárium tanári karától, és különösen az egyházmegye törté­netében leginkább illetékes személytől, Géfin Gyula rektortól, aki az egyházművészeti bizottság vezetője is volt. A jelentések fokozatosan érkeztek be, néhány esetben többszöri felszólításra is szükség volt. Probléma adódott ugyanis abból, hogy a postán elkeveredtek a levelek, és csak a feldolgozás során derült fény a hiányosságokra. 1951. április végén 20, május közepén pedig még mindig 6 adminisztrátor volt elmaradásban. Bőle a hiányzó és a hiányos jelentések érdekében számos alkalommal váltott levelet, és arra kérte a későket, hogy legalább a legfontosabb adatokat küld­jék be.11 Kitartása meghozta gyümölcsét és sikerült minden plébá­niától és lelkészségtől jelentést szereznie, amelynek köszönhetően egy egyedülálló gyűjtemény jött létre12. Sajnos azonban a feldolgozó munkához nem álltak rendelkezésére a megfelelő eszközök és mun­katársak, valamint a határidő is igencsak szorította. Végül arra jutott energiája, hogy a plébániák és lelkészségek adatközléseit a mellékes részletektől megtisztítva begépelje és megszerkessze, valamint elké­szítsen egy összefoglaló táblázatot, amelyben tematikusán számba 9 Bőle Viktor Kálmán Kornél OP, dr. (Várpalota, 1887. - Pannonhalma, 1961.): domonkos szerzetes, hitszónok, lelki író. 1904-ben lépett be a domonkos rendbe, majd a grazi teoló­gia elvégzése után 1910-ben szentelték pappá. 1950-ig a budapesti rendházban dolgozott. 1921-ben megalapította a Credo Egyesületet, a katolikus férfi értelmiség összefogására. Ár­pád-házi Szent Margit szentté avatásának egyik legfontosabb előmozdítója volt. 1950-ben Szombathelyre került a Szent Márton plébániára, később pedig Pannonhalmán élt a szociális otthonban. 10 SZEL Acta cancellariae, 1951/363 (másolat); Vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Bőié Koméi hagyatéka (továbbiakban: BH), Mária-enciklopédia, Levelek, (továbbiakban: BH) " BH, Mária-enciklopédia, Levelek, Bőle Kornél 1951. március 16-i, 1952. október 16-i le­veleinek másolatai. 12 SZEL, Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan Levéltára, Jelentések a Mária Enciklopédiá­hoz; SZEL, Acta Cancellariae 1951/603-2. 5

Next

/
Thumbnails
Contents