Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)
Bőle Kornél - Géfin Gyula: A Szombathelyi Püspökség Mária-tisztelete
kinccsel gyarapodik a székesegyház: Szapáry László gróf és neje Weisenwolff Irén grófnő remek, szép Madonna-szoborral ajándékozzák meg Mikes püspököt, aki azt a székesegyház Szent Mihály-kápolnájában, a Hefele által az oltár mögé tervezett, sőt ki is épített, de később egy sor téglával elfedett fülké[éjé]ben helyez[ett] el, a Szent Mihály-kép pedig a káptalan sekrestyéjébe kerül. A kápolna új nevet kap: Madonna-kápolna. Ugyancsak Mikes püspök úr festtette, illetve másoltatta azt a szép Szent Család-képet, amely most a Szent Quirin-oltár felett van elhelyezve. Másoló Klennert Oszkár német festőművész volt; az eredeti Van Dyck holland művész alkotása. KOVÁCS SÁNDOR jelenlegi püspök úr alig foglalta el trónját s az egyházmegye kormányzását igen nehéz körülmények között, amikor 1945. március 4-én bombatámadás áldozata lett a gyönyörű székesegyház. Oda [lettek] a csodaszép Maulbertsch és Winterhalder festmények, remek szobrok örökre. Ám az ifjú püspök erélye és törekvő buzgósága a Szűzanya szeretetében szinte csodálatos szívósággal elérte, hogy [a székesegyházat] már 1947. szeptember] 8-án az egész magyar akkori püspöki kar, élén maga [a] hercegprímás, Mindszenty József szentelte fel hihetetlen látogató és ünneplő közönség jelenlétében. Az egész egyházmegye hívőserege képviselve volt. Sokszor sürgette a Szent Domonkos rend tagjait, hogy a szentolvasó imát és társulatokat igen buzgón hirdessék. 1949 őszén az egész egyházmegye összes kerületeit, plébániáit valóban végiglátogatták, prédikáltak az atyák és a társulatokat [népszerűsítették], ezúttal főként az Élő Rózsafüzért terjesztették, szervezték a hívek közt a Mária-tisztelő koszorúkat. A mindig derűs és csüggedést nem ismerő főpásztor jósága kiapadhatatlan forrásból merített szüntelen: Jézus és Szűz Anyjának szívéből. Ezek segítségével 1951-ben nyáron megfesttette Takács István országszerte jó nevű festőművész által a bombázáskor megsemmisült Szűz Mária látogatása, azaz Sarlós Boldogasszony-főoltárképét és ünnepélyesen meg is áldotta, szeptember] 8-án. Az idén [1952 ?] - ugyancsak Takács I[stván] a remek művész megalkotta - [a] Jézus Szíve-képet. Ezt a mellékoltárképet most október első vasárnapján áldotta meg a megyésfőpásztor. íme, néhány adat főpásztoraink szűz máriás buzgóságáról. Amilyen meleg szeretet hevítette őket, hasonló utánzásra találtak az 263