Bakó Balázs - Pál Ferenc (szerk.): Tanulmányok gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspökről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 2. (Szombathely, 2015)

Rétfalvi Balázs: Szendy László visszaemlékezése Mikes János püspökről

pát volt a különös talált tárgy: a páholy figyelmeztetése az alig érke­zett püspök felé. Mikes János felvette a figyelmeztetést a legvesze­delmesebb, trón és oltár ellen támadó szervezet részéről, s állta a har­cot. Az idők járása az ő harcait igazolta, s akik akkor, mint elkesere­dett ellenségek álltak vele szemben, 1918. tanúságain át megismer­hették a püspök szándékainak egyedül helyes voltát. Természetesen az új környezet politikai légköre szokatlan volt kezdetben az új egy­házfejedelem számára. Különösen országos politikai vonatkozásban nem egyszer még erdélyi elgondolás vezette. A vasi néppárti felfogás például nagyon megütközött azon, mikor az alig féléves püspök a véderővita kapcsán a közjogi ellenzékkel tartó Néppárt ellen szava­zott a Tisza-kormány mellett a főrendiházban. Ebből az időből le­gyen szabad felelevenítenem róla és a harcos katolikus közélet egyik vezető egyéniségéről egy kedves epizódot, amelyen annak idején sokat nevettek az egyházmegyében. Az a bizonyos néppárti vezető papi személy szemrehányást tett a püspöknek a főrendházi szavazás után. A püspök a saját és a kormány álláspontját védelmezte (a két év múlva kirobbant világháború igazolta a politikáját), s kifogásolta a néppárt álláspontját a véderővita közjogi túlértékelésében. Az utcán sétálgatok mellett nagy robajjal futott el egy motorkerékpár. A püspök a maga közvetlen modorával saját gondolatát hasonlattal érzékeltette ellenfele előtt. „Látja kedves barátom - mondta a püspök a tovabűzölgő kerékpárra mutatva - ilyen a néppárt szerepe is: zajos és büdös." „Üljön rá Méltóságod - volt a talpraesett felelet - s akkor nem érzi egyiket sem."116 A dolog historikumához tartozik, hogy a püspök valóban felült a néppárt szekerére, s a forradalmak lángolá­sai közepette tisztéhez képest félelem és megrettenés nélkül állt a ke­resztény, nemzeti és szociális világnézet harcainak első vonalában. 116 A beszélgetést Gaál Sándor szombathelyi plébánossal folytatta. Vö. Székely L.: Emlékezés i. m. 96-97. '— 215 -—> i

Next

/
Thumbnails
Contents