Bakó Balázs - Pál Ferenc (szerk.): Tanulmányok gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspökről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 2. (Szombathely, 2015)
Balogh Margit: Ellenpont. Vázlat az 1919 - 1945 közötti szovjet-orosz egyházpolitikáról
A terror alatt, egészen 1943-ig az egyetlen egyházi ügyekkel foglalkozó kormányzati szervezet a Belügyi Népbiztosság egyházi ügyosztálya, az „egyházi-szektás ellenforradalom elleni harc" elnevezésű részleg maradt. Az egyházhoz való szervezeti hozzáállás, azaz hogy a titkosszolgálat felügyelete alá tartozott, nem hagyott kétséget afelől, hogy a hatalom az egyházban csak és kizárólag megsemmisítendő ellenséget látott (amit ideológiailag Lenin írásai támasztottak alá). A szovjet egyházpolitika gyakorlata 1943-ig módszertanilag tehát teljesen egyoldalú volt: abban merült ki, hogy az ortodox egyházat kizárólag legfőbb erőszakszervezete segítségével ellenőrizte, félelemben tartotta és kriminalizálta. Az egyházpolitika duális intézményrendszere 1939. november 11-én az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága határozatot hozott az 1919-ben kiadott „A papokkal és a vallással folytatott harc" lenini irányvonalának felszámolásáról. A pártvezetés ezzel elismerte, hogy nincs létjogosultsága a hívők további üldözésének és a papság letartóztatásának. Az addigi likvidáló egyházpolitika felülbírálása nyilvánvaló összefüggésben állt a II. világháború kitörésével, az augusztus 23-án megkötött szovjet-német egyezménnyel sem feledtethető katonai fenyegetettséggel és a lakosság lélektani megnyerésével. Az emberek több mint fele ugyanis a legnagyobb üldözés közepette is ki merte mutatni vallásosságát. Különösen az 1939 szeptemberétől a Szovjetunióhoz csatolt területeken, tehát Nyugat-Ukrajnában, Nyugat-Belorussziában, a Baltikumban, Besszarábiában és Észak-Bukovinában volt magas a vallásos lakosság aránya. Az egyházüldözés alábbhagyott, amit a legálisan működő egyházközségek számának növekedése is igazol: 1939-ben még félezer sem volt a működő egyházközségek száma, 124
