Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)
Dr. István Vilmos (1901 - 1910)
vesszük észre, hogy arca elvörösödik, szemei félelmesen csillognak, keze megremeg a felindulástól, s egyszerre csak erős hangon kérdé az inastól:- Hát a csirke nyaka hol maradt? Az inas, az úgynevezett „fekete”, nem jött zavarba. Ő sohasem jött zavarba. Ő volt az egyetlen, ki mindent megmondhatott a püspöknek, s akire soha meg nem haragudott ezért. Egész nyugodtan felelte:- Bizonyosan a konyhában maradt. A szakács nem adta fel.- Nem adta fel? Persze, hogy nem adta fel, azt látom. Talán ő maga eszi meg? Ebéd után - fordult hozzám még mindig indulatosan - szidja meg ezt a szakácsot!- Kérem, majd elintézem vele a dolgot, s megmondom neki, hogy máskor küldje fel a csirke nyakát is - mondottam egész nyugodtan. Ez a nyugodtság mindig csillapítólag hatott a püspökre, ha indulatba jött, ami elég gyakran megtörtént nála. De ezalatt a „fekete” lesietett a konyhába, s felhozta, és egy tányéron a püspök elé tette a csirkenyakakat.- Kérem, itt vannak a csirkenyakak - mondotta. A püspök erre csak annyit mondott:- No, hát máskor mindig itt legyen a csirkék nyaka is! Ebéd után mindjárt lementem a konyhába, s a szakácstól kérdeztem:- Miért nem adta fel a csirkék nyakát is?- Azért kérem, mert úri asztalra azokat nem szokták feladni. Én elmosolyogtam magamat. Aztán felmentem szobámba azzal a gondolattal, hogy csak estére viszem meg a püspöknek a feleletet. Vacsoránál vártam egy kis ideig, hogy talán előhozza a püspök a déli esetet. De haragja persze már régen — 91
