Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)
Hidasy Kornél (1882 - 1900)
délután mindennap ki szokott sétálni a kertjébe, s nem egyszer találkozott a sört szállító harangozóval. Egyszer megszólította, s kérdezte, hogy kinek viszi a sört?- A karkáplán úrnak vendégei jöttek, s azoknak viszem - mondotta csendes óvatossággal a harangozó. A püspök szó nélkül ment tovább. Persze a társaság ezt a kis incidenst tudomásul vette, s máskor már befödött kosárral küldötték a harangozót sörért. Egyik alkalommal, mikor a püspök megint találkozott a lefödött kosarat cipelő harangozóval, kérdezte, hogy mit visz a kosárban?- Egy kis húst - felelte az óvatosságra jó eleve intett harangozó.- No, József, csak mondja meg a főtisztelendő uraknak, hogy be ne csípjenek attól a hústól! 1885-ben a magyar püspöki kar kiadta a középiskolai hittanárok képesítésére vonatkozó szabályzatot. Ennek értelmében középiskolai rendes hittanár csak az lehetett, aki az előírt vizsgálatot sikerrel letette és erről megfelelő okmányt kapott. A szombathelyi főgimnáziumban ebben az időben F. F.83 teológiai tanár működött, mint hittanár. Ki nem lévén dr. teológia, köteles lett volna a középiskolai hittanári vizsgálatot letenni. Hidasy püspök őt magához hívatta, s tudtára adta, hogy ha a középiskolában hittant akar tanítani, akkor 83 Farkas Ferenc (Nagyrécse, 1848. — ?, 1923.) 1873. szeptember 24-én szentelték Bécsben. Káplán volt Rábahídvégen, püspöki szertartó és levéltáros, szemináriumi és gimnáziumi tanár. 1884-ben szentszéki ülnökké, a házasság és a szerzetesi fogadalom védőjévé, valamint zsinati vizsgálóvá, 1904-ben a hittanárokat vizsgáztató bizottság tagjává, 1913-ban pápai tiszteletbeli kamarássá nevezték ki. 1919-ben nyugalomba vonult. 82