Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)

Hidasy Kornél (1882 - 1900)

Hidasy Kornél (1882-1900) Esztergom egyházmegyei papból lett szombathelyi püs­pök. Nagyszombati tanár volt hosszú ideig. Innen miniszteri osztálytanácsos lett, s mint ilyen neveztetett ki püspöknek. Kiváló püspök lett belőle. Előkelő, komoly, valósággal szent­életű főpásztor volt ő, kire büszke volt egyházmegyéjének örege-apraja. Szerette papjait, de ezek is bálványozták a szi­gorú, de atyai jóindulattal teljes püspöküket. Tanári mivoltát sohasem tudta levetkezni. Azért nagy súlyt helyezett a papnevelő intézetre, hol a növendék papság ta­nulmányait és magaviseletét állandó figyelemmel kísérte. Nemcsak a vizsgálatokon vett részt, hanem úgyszólván min­den hónapban át-átjött az egyes órákra is, melyeken az addig végzett tananyagból kellett mintegy részletvizsgálatot kiál­taniuk a növendékeknek. A szent gyakorlatokra is mindig eljött. A májusi ájtatosságon az elmélkedéseket mindig ma­ga tartotta mindaddig, míg csak bérmaútra nem indult, tehát úgy május közepéig. Felejthetetlen benyomást tettek a nö­vendékek ifjú lelkületén az ő elmélkedései. Iskolaév elején és végén mindig megkövetelte, hogy elöl­járóik és tanáraik vezetése alatt a növendékek előtte megje­lenjenek. Ilyen alkalmakkor atyai intelmekkel, jó tanácsok­kal látta el őket. Úgy szólt a növendékekhez, hogy szavaiból az elöljárók és tanárok is érthettek. Nagy ember volt ő, nagy püspök volt ő, kinek szelleme átalakította az egész egyház­megyét úgy, hogy Szombathely Egyházmegye híre, neve jó hangzású volt az egész országban. 74

Next

/
Thumbnails
Contents