Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)
Szabó Imre (1869 - 1881)
csillagvizsgálók is voltak a természettudósok között. És mintegy sejtelemszerűleg idézte az akkor széltében-hosszában énekelt népdal szavait: „Én is odavaló vagyok./Ahol az a három csillag ragyog.” Mint már említettem, Szabó Imre gyakran átment a püspöki iskolába, hol szívesen időzött a gyermekek között. Zsebében mindig volt valami a gyermekek számára. Az egyikben cukorkák, a másikban ezüst „hatosok”. Ha valamelyik gyerek jól felelt, belenyúlt mind a két zsebébe, s onnan egyik markába vett egy tízest és a másikba egy cukorkát. Aztán odaállt a gyerek elé, s beszorított kézzel kérdezte: „Válassz, melyik kezemből kell valami?” Egyik alkalommal W. J.58 jelenleg kanonok volt a felelő. Valami verset szavalt, és a szavalás nagyon megtetszett a püspöknek. Szokása szerint belenyúlt a zsebeibe, s aztán beszorítva két markát, a gyerek elé állt és szólt:- Válassz, melyik kezemből kell valami? W. J. válaszolt, s a püspök kezéből egy fényes tízest vett át. Aztán helyére ment. Azután következett egy másik gyerek. Az is jól felelt. A püspök ismét zsebeibe nyúlt, s az előbbi módon feltette a kérdést. A kisfiú választott, és egy cukorkát vett át a püspök kezéből. W. J. látva a cukorkát, hangosan sírni kezdett. A püspök kérdezi: 58 Wallner József (Szombathely, 1867.-?, 1945.) 1891. július 16-án szentelték. Káplán volt Pákán, Lékán, adminisztrátor Nagypösén, majd plébános ugyanott. 1937 és 1943 között volt nagyprépost. 65