Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)
Harrasi Herzan Ferenc gróf, bíboros (1800 - 1804)
Herzan bíboros - mint mondottam - nagyon szelíd lelkű ember volt. Mint bíborosnak, ha ünnepélyes szentmisét mondott, nagy segédletre volt szüksége, s amint az öregektől hallottam, ezekre a szentmisékre a szomszéd plébánosokat is beidézték Szombathelyre, hogy a szentmisénél segédkezzenek. Történt egyszer, hogy az oladi plébánost is behívták asszisztálni.8 Infulistának tették meg, vagyis azt a tisztet bízták rá, hogy a püspöksüveget, mikor azt a szertartás úgy követelte, feltegye a püspök fejére, és ha kellett, levegye. A plébános nemigen lehetett jártas ebben a tisztségben, s mikor a püspöksüveget fel kellett volna tennie a bíboros püspök fejére, azt megfordítva, vagyis úgy tette fel, hogy a hátul lelógó két hosszú szalag elöl volt, s a püspök szemeit egészen elfedte. A püspök, ki magyarul nem tudott, csak annyit mondott németül: „Ungeschickt, mein Kind, ungeschickt!” (Ügyetlen vagy, fiam, ügyetlen!) Aztán maga helyreigazította a süveget. 8 Minden bizonnyal Karter Imréről van szó. Karter Imre (Szombathely, 1777. - Nyőgér, 1845.) 1801. február 7-én szentelték, majd káplán volt Szombathelyen, helyi káplán Óladon, plébános Nyőgéren 1845. május 9-én bekövetkezett haláláig. — 19