Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)

Dr. István Vilmos (1901 - 1910)

a fiatalságot izgatja. A névtelen levelet azzal adta át nekem, hogy küldjem a káplánnak jelentésigazolás végett.- De írja meg neki - folytatta az utasítást hogy lehetőleg puhatolja ki azt is, hogy ki írta róla a levelet! Mert - tette hozzá - én úgy gyanítom a levél tartalmából, s meglássa, hogy igazam lesz, hogy ezt az ottani korcsmáros írta.

A levél elment. Nemsokára jött a káplán jelentése, ki megírta, hogy a levél az ottani korcsmárostól származik, ki megharagudott, mert a káplán a fiatalságot óvta a korcsmalátogatástól, s ez ellen többször felszólalt.- Ugye, megmondtam - szólt a püspök, s ezzel az ügy el is volt intézve. így ismerte ő az életet.

Ez a komoly főpap is nagyon szerette hallgatni a jó és sima élceket. Egy alkalommal a káptalani levéltárnoknak elbeszélte, hogy egyik helybeli kántorral együtt ebédelt, aki olyan jóízűen fogyasztotta a sok jót, hogy attól neki is megjött az étvágya. A levéltárnok erre sunyi módon azt felelte: „Méltóságos uram, hátha engem látna.” Nagyot nevetett erre az akkor még segédpüspök, megértette a választ, s a levéltárnok sem csalódott, amire válaszában számított.

A jó öreg Illés Ferenc nagyprépost igen erős dohányzó volt. Reggeltől estig szívta a pipát, szivart, cigarettát felváltva. A püspöknél ebéden levő egyik kanonok azt kérdé a szintén ott levő nagypréposttól:

101 —