Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag
Zwicin-Patkow közötti szakaszon, ahol vitéz magatartásáért nagyezüst vitézségi éremre való előterjesztését is kiérdemelte. Résztvett az ezt követő júliusi nagy áttörésnél, majd októberben az olasz harctéren Isonzónál a Tóiméin melletti áttörésben. Itt került a 106. gyalogezredhez. 1918. június 1-én tanulmányi szabadságot kapott. Katonai rangja: tartalékos hadnagy. Kitüntetése: Károly-csapatkereszt.1) Gyeginszky Ferenc, született Felsőlendván (Vasm.) 1915. december 8-án Gyula p. ü. őri tisztviselő és Nits Teréz szülőktől. Két testvére van. Elemi iskoláit Felsőőrött, a gimnáziumot Szentgotthárdon és Pápán végezte, itt tett érettségit is. Magyar anyanyelvén kívül németül és flamand nyelven beszél. A szemináriumba az 1919/20. tanévre vétetett fel, az első évi teológiát Esztergomban, a II—IV. évet pedig Szombathelyen végezte. Pappá szentelése Szombathelyen volt 1923. június 21-én. Először Letenyén működött kápláni minőségben, 1925 óta a magyar-belga gyermeknyaraltatási akciónál volt Belgiumban anmonier hongrois Gand székhellyel, 1928. óla helyi lelkész Becsehelyen.2) Katonai szolgálatot teljesített a m. kir. 18. honvédgyalogezrednél 1915. májusától 1917. februárig, a m. kir. 34. hv. gy. e.-ben 1918. júniusig, a m. kir. 19. népfelkelő gy. e.-nél 1918. októberig, majd a 18. hv. pótzászlóaljnál 1918. novemberig, a forradalom alatt pedig a soproni nemzetőrségnél. Harminc hónapot töltött az orosz, román és olasz fronton, a Brussilov-áttörésnél 1916. június 22-én meg is sebesült bal láblövéssel. Leszerelt 1919. októberben. Beosztása volt: tartalékos hadnagy, századparancsnok, majd zászlóaljsegédtiszt és a soproni nemzetőrség segédtisztje. Kitüntetései: Signum laudis, kisezüst, bronz vitézségi érem, Károly-csapatkereszt, sebesülési érem.3) Hatt András, született Szerecsenyben (Győrm.) 1899. november 30-án Mihály földmíves és Tamás Anna szülőktől. Öt testvére van. Magyaron kívül németül is beszél. Hat elemit 9 Személyes közlések és az 1929. évi egyházmegyei Schematismus (117. 1.) adatai szerint. 2) L. 1923. évi egyházmegyei Schematismus (69. 1.) és szemináriumi törzskönyv (1919) adatait. 3) Személyes közlések és a szemináriumi törzskönyv (1920) alapján. 422