Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag

qui arma tractando occubuerit, aut subin interceptus et post latam sententiam neci datus, aut nondum ad Dioecesim reversus alicubi latitaret aut moraretur, ob tractata arma sub inquisitione militari constitueretur aut militiae Caesareae adscripts fuerit.“1)

Ez az okmány egész világosan oszlatja szét a szombathely-egyházmegyei papságnak a 48-as szabadságharcban teljesített szereplésére vonatkozó legendás elbeszéléseket.

II.

A VILÁGHÁBORÚ.

PAPJAINK FEGYVERES SZOLGÁLATBAN.

Ma azt mondjuk, hogy milliók csatája Holnap úgy hivjuk, hogy történelem.

(Varságh János: Történelem.)

A sarajevoi revolverlövés a békés idők megszokott egyformaságát átváltotta a háborús borzalmak változatosságára. Fegyverbe szólított a haza, a kötelesség minden épkézláb embert. Nemcsak erős férfiak, de még az iskolák padjában ülő gyerekek is szívükben jövőt színező ideálokkal, gyönyörű terviekkel bevonultak a harci zászló alá. Sokan azok közül is, kiknek lelkében mint ezüstfátyolba takart ereklye távolról csillogva fénylett a szent vágy, hogy a béke királyának, Krisztusnak lehessenek katonái. De elhivatottságuk kegyelme nem aludt ki a négyéves rettentő csatazajban, a kegyelem fénye nem homályosult meg a lőporfüstben, az imádságos életre kulcsolódó kezek nem vesztették el áldásthozandó selymességiiket akkor sem, mikor gyilkosmagú fegyvert, kaszáló géppuskát vagy éles kardot szorítottak. Harctéri betegség, sebesülés, fogság, a könyvek forgatásától elszokott elme nehézsége is ezer akadályt gördített ifjú szivük vágya útjába, de az egyszer szívbe írt hívó szózat erősebb volt mindeneknél. S amint elült a csatazaj, a rosszul sikerült béke első napjaiban, sorra fogadta be régen idekészülő fiait az öreg szeminárium, a jóságos Alma Mater halkan nyíló, halkan becsukódó kapuja. S Szent Márton, a katonából lett bitvalló püspök képével ékes *)

*) L. 230/1850. sz. szentszéki akta március 24-ről. Az előbbi mondat magának Balassának sajátkezű fogalmazványából, a másik Kopsz titkár conceptusából való.

27'

419