Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
imádkozást, amelyeken a kispapok is résztvettek, vagy részben, vagy testületileg. Ezeken és a vasárnap délutáni oktatásokon a legtöbbször saját elöljáróik beszédein épültek. Hol ,,Kopsz János (prefektus 1841—45) tart bizodalmas és népszerű beszédeket,“1) hol Szenczy Ferenc, „közszeretettel kegyelt tanárunk“ beszél „erőteljes és kellemes szerkezetű remek ékesszólásával tárgyavatottan.“1 2) Igen örültek lelkiigazgatójuk beszédeinek is, „ki valódi lelkipásztori buzgalmától indítva szívrehatő elmélkedéseiben embertársai üdvét előmozdítani törekvő buzgalmát kimutatta.“3) Ő végezte egyébként szokásszerint a kispapok gyóntatását is, úgy látszik, felváltva egy másik rendkívüli gyóntatóval.4) 1845-ben szokatlan változás áll be az elöljárói karban. A rektori teendőket kettévágják. Kráncsics József kanonok marad a hittudományi főiskolának igazgatója, a papnevelőintézetnek azonban Septey Vince lesz rektora és marad 1850 októberben bekövetkezett haláláig.5) Ekkor Szenczy kanonokká lesz, „hogy mindenkit átkarolni kész általános emberszeretetének jótékony fénysugárai mindenkire áradhassanak.“6) Búcsút vesz tehát tanszékétől és a rektori teendőket veszi át. Utóda a morális tanszékén Krug Mátyás tanulmányi felügyelő lesz. Ugyanebben az évben lett kanonok Krancz István vicerektor is. „Jelesen megvendégeltettünk — írják a kispapok — volt ménesi is.“7) Következő év március 15-én lesz kanonok Szaniszló lelkiigazgató. Utóda a spirituálisi állásban Stegmüller Károly dr. lesz, aki már 1849 óta átvette a dogmatika tanítását Boros Károly dr.-tól. Boros nagytehetségű ember volt, bécsi elöljárói nagy reményeket fűztek későbbi működéséhez. Senkit sem lepett meg, mikor a király egyetemi tanárrá nevezte ki. Négy év múlva otthagyta egyetemi katedráját a szombathelyi plébániáért. Feddhetetlen életű, de legalább későbbi éveiben 1) KP. 1843. dec. 2) KP. 1847. febr. 20. 3) Kp. 1848. ápr. 15. *) Kp. 1849. márc. 3. 6) TP. 1845. okt. 6) KP. 1850. máj. 29. 7) KP. 1850. nov. 18. 218