Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története

buzdította a szentelendőket a breviárium beszerzésére. Tehát nem az intézettől kapták a breviáriumot.1) A NÖVENDÉKEK. A kispapok létszáma Bőle alatt lassú apadásnak indult. Nem a hivatások csappantak meg, hanem a szükséglet. 1842- ben volt rendesen két, a helybeli kolostorból bejáró bosnyák ferences, olykor egy-két premontrei, sőt dominikánus is. A boszniaiakkal kellemetlenség is van. A tanároknak külön kell foglalkozni velük, mert nem tudnak bekapcsolódni a tanme­netbe és több tárgyat magánúton kell elvégezniük, a tanárok vezetése alatt. A szemináriumban vannak elszállásolva azok a felszen­telt papok is, akiknek még nem tudnak állást adni. A kis­­papi jegyzőkönyvek 1842-ben emlékeznek meg róluk, amikor egyikük kihágásai miatt szorosabb fegyelem alá fogták őket:2) meg kellett elégedniük a kispapok kosztjával, a kanonokok­kal együtt kellett végezniük a breviáriumot s a kápolnában szentírás-olvasáson is meg kellett jelenniük. Ezeken kívül még 10—15 reverendába öltözött filozófus is lakott a szemináriumban. Ezeknek azonban csak kisebb része volt a szombathelyi. A többiek veszprémiek,8) székesfe­hérváriak és győriek voltak, sőt horvát kispapokat is küldött hozzánk a zágrábi püspök magyar szóra.4 * * *) A candidatusok szép intézménye Bőle alatt teljesen s végleg megszűnik. A szombathelyi egyházmegye ebben az időben is általá­ban két növendéket küldött a pesti teológiára, alapítványi helyre, kettőt pedig a bécsi egyetemre. A pestieket az 1838-as nagy árvíz hazazavarta s egy félévet itthon töltöttek s nyil­vános vizsgáikat kitűnően tették le. A növendékek nappal hol 3, hol 4 teremben helyezked­tek el (beleértve a líceum hallgatóit is). Éjszaka négy dormi­­toriumban háltak, de téli időre három terembe zsúfolódtak 4) TP. 1831. április 6. J) TP. 1842. február 19. 3) A veszprémiek 1832-ben elmaradtak, de 1838-ban szokatlanul sokan, 16-an jöttek. 4) Bőle jelentése Rómába. Püsp. lev. I. állv. 30. sz. 14 209

Next

/
Thumbnails
Contents