Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
(1806. november 9.), hogy az érkező és rajongó szeretettel várt főpásztor intronizációja már a székesegyházban történhessék. Somogy november 10-én érkezett Szombathelyre. A kispapok nagy és boldog napnak lettek részesei. A papsággal együtt vonultak az örvendetes nap reggelén a székesegyházból a ferencesek templomához és itt várták az érkező egyházfejedelmet. A város kapujánál elhangzó üdvözletek után a püspök a templomhoz hajtatott, s itt leszállt hintójáról. Az 58 éves aszketikus külsejű főpap jóságos arca megnyerő hatással lehetett a kispapokra. A barátok templomától gyalog indult a püspök papságával a székesegyház felé a Gyöngyösutcán végig, az előtte sereglett népsokaság sorfala közt. A nagytemplom főhajójában még álltak a cölöpök és állványok, mert a falak még festők, szobrászok szorgos kezére vártak. De aki a kereszthajóban, vagy a szentélyben állott, csak ragyogó, új márványoszlopokat, friss színpompában tündöklő oltárképeket látott, akárcsak mintha kész templomban lett volna. Fölhangzott a Veni Sancte, Szabó Imre kanonok nagymisét mondott, Várady János kanonok felolvasta a király kinevező okiratát s a pápai megerősítő bullát, Nagy József nagyprépost, a jeles egyházi szónok nagy beszédet mondott s utána az új püspök beszélt. Híres szónoki készsége beszéde kéziratából is kitündöklik.1) Logikusan siet a tárgyára. Egy percre sem téveszti alapgondolatát szem elől. Kiérzik, hogy nagy elmondanivalói vannak, s gazdagon és könnyed természetességgel használja a szentírás igéit és az egyháztörténelem példáit. Beszéde világosságával, egységével és a henne eláradt hit szellemével mély hatással lehetett az egybesereglett előkelőségekre és a papnövendékekre egyaránt. A hosszú ünnepély a Salve Reginá-val ért véget, amelyet a püspök a főoltárnál intonált. Könnyű lehetett utána Róka Imre teológiai tanárnak és a fürgén verselő Horváth József Elek papnövendéknek lelkes ódákat írni az új püspök tiszteletére: szívük telve lehetett impresszióval és örömmel. ,,És így végződött az ünnepély, melyhez hasonlót Szombathely még so- *) *) Dictio Illustrissimi et Reverendissimi Domini Leopoldi Somogy de Perlak, dum regimen almae suae Dioecesis ritu solemni capesseret, habita Sabariae, in nova Cathedrali Ecclesia, 10-ma Novembris MDCCCVI. Sabariae, Perger. 197