Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - IX. Dr. Tóth József: István Vilmos

különösen szeretettel fordult a gyermekekhez s komoly arca mosolyra derült, ha egy-egy gyermeket édesatyja vagy anyja felemelt és sohasem mulasztotta el a kicsikét megsimogatni és külön megáldani.

Udvari pap nélkül sem kocsin, sem gyalog nem jelent meg sehol. Testis vitae legyen velem — szokta mosolyogva megjegyezni.

Szeretett gazdálkodni, szinte szenvedélyes gazdának volt mondható.

Ebben is a kötelességérzet és felelősség vezérelte.

Azt akarom, hogy utódom rendezett állapotban találja a püspökséget — mondotta nem egyszer.

Mikor püspöki székét elfoglalta, a novai uradalom el volt már adva. A királyi engedélyben, mely a novai birtok eladására vonatkozott, benne volt az a kikötés is, hogy az eladási áron ingatlan szereztessék.

Vilmos püspök ennek a királyi rendeletnek mindenáron meg akart felelni. Néhány birtokot ajánlottak is neki. Ő azonban a répceszentgyörgyi birtokot óhajtotta megszerezni.

Sok nehézségbe ütközött ez a terve, mert a kormány a holtkézi birtokok gyarapítását nem akarta.

Kitartása azonban végre eredménnyel járt és a szép répceszentgyörgyi birtok a rajta levő gyönyörű kastéllyal a püspökség tulajdonába került aránylag jutányos árban.

Ezzel a vétellel a püspökséget anyagilag előnyösebb helyzetbe juttatta, aminek nagy hasznát különösen most látjuk, amikor a pénzbeli törzstőkéket a pénz elértéktelenedése folytán úgyszólván teljesen elveszítette a püspökség, melynek a novai birtok helyett újra van birtoka, van szép nyaralója, mely ma egyike a legszebb kastélyoknak a megyében.

Nagy akaraterejét legjobban jellemzi az a körülmény, hogy még halála napján reggel is elindult házikápolnájába, hogy szentmiséjét elmondja.

De a nagy gyengeség, mely elfogta, megakadályozta őt a szent ténykedés elvégzésében.

Szomorúan és szinte halálra váltan búcsúzott a szeretett kápolnától. Ágyba kellett feküdnie és rövid szenvedés után 1910. december 24-én délután két órakor visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.

Másik jellemző tulajdonsága volt Vilmos püspöknek vallásos hűsége az egyház és annak feje, a pápa iránt.

10'

147