Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre

aki még ezen az éjszakán meg is érkezett és a betegség okául tüdőlobot állapított meg. 26-án, szombaton úgy látszott, hogy a betegségben javulás áll be, de másnap már a baj válságosra fordult. 28-án virradóra ezt kérdezte testvérétől: „Milyen idő van?“ Majd utóbb: „Hát János, énrajtam csak nem tudtok segíteni?“ Öccse így válaszolt: „Majd a jó Isten csak megsegít.“ Mire a püspök megnyugodva felelte: „Tudom, hogy csak a jó Isten segít.“ Ezek voltak utolsó szavai. Néhány perc múlva, kevéssel reggeli öt óra előtt nehéz haláltusa nélkül meghalt.

A halottat március elsején dr. Szabadfy János és dr. Alexv Emil boncolta föl. A boncolás eredménye gyanánt tüdőgümőkórt (tüdejében három kisebb gumót találtak) és előrehaladt tüdőlobot állapítottak meg.

Március harmadikán, noha az időjárás kedvezőtlen volt, óriási részvét mellett temették a püspöki sírboltba. A szombathelyiek elmondhatták sírja fölött:

Clarum et venerabile nomen

Gentibus, et multum nostrae quod proderat urbi.

9. JELLEMZÉS.

Szabó Imre szép, megnyerő férfialak volt. Valódi magyar faj. Középtermetű, zömök, lassú mozgású; érdekes, gömbölyű, többnyire mosolygó arccal, élénk szemekkel, sűrű, gesztenyeszínű hajjal, mely haláláig barna maradt. A társaságban, melyet maga is szeretett, mindig szívesen látták, mert szívjóságával, nyájasságával és szellemességével mindenkit megnyert magának. — Az a fajta volt, melyet az angol olyan jól „unsophisticated mind“-nek nevez. Az volt, aminek látszott. Nyelvét nem arra használta, hogy eltakarja vele gondolatait, hanem ellenkezőleg, egész valója az őszinteségnek volt kifejezője. — Igénytelen is volt. Az elismerést jó szívvel fogadta, de soha sem kereste. A szolgahadat, mely jutalom reményében urának cselekedeteit nagyra fújja, szívéből utálta. Nem is voltak hírtrombitásai semmiféle állásában.

Ritka jó szíve volt. Sokat fáradozott életében, hogy övéin segítsen s mikor mint püspök bővebben költhetett, nagyon sok szenvedőnek törölte le könnyét a nélkül, hogy a világ észrevette volna.

117