Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András

1822. október 22-én a helytartótanács újból sürgeti, hogy a szemináriumban az egyik tanár állását a teológus kanonok töltse be.1) Bőle december 11-én kelt válaszában kifejti, hogy a káptalan jelen összetételében erre képtelen, mert tag­jainak részben magas kora és folytonos betegeskedése, rész­ben pedig egyéb irányú elfoglaltsága ezt lehetetlenné teszi. A helytartótanács dec. 30 án kelt leiratában2) követendő irányelvként szögezi le, hogy a legközelebbi üresedés alkal­mával oly egyéneket terjesszen fel az egyházi hatóság, akik alkalmasak a teológus kanonok tisztjének betöltésére. A következő 1823. évben erélyes kézzel folytatja az egy­házmegye kormányzását. így pl. a rohonci uradalom könyve­lőjét leányával együtt maga elé idézi s rossz hírük miatt meg­rój ja őket.3) Felír a helytartótanácshoz egy ügyben, mely neki sok gondot okoz. A zsidóknál mind gyakoribb szokás, hogy keresztény cselédeket tartanak. Ezek zsidó gazdáiknál erkölcsileg többnyire megromlanak. Kéri a helytartótanácsot, segítsen valamily módon, esetleg tiltsa meg, hogy a zsidók keresztény cselédeket tarthassanak.4) 1824-ben s a következő években az első számú ügyirat a Szaniszló Ferenc teol. tanárra vonatkozó információ, melyet Bőle az uralkodó kívánságára az Augustineum egy­kori növendékéről a király „saját kezéhez“ terjeszt fel. Az információ mindenkor a legkedvezőbb színben tünteti fel Szaniszló aszkétikus életét, szívének önfeláldozó felebaráti szeretetét, kiváló tehetségét és fáradhatatlan önképzését. Az uralkodó sajátkezű aláírásával ellátott levélben mond köszö­netét a tudósításért. A helytartótanács március 2-án kelt leiratában közli, hogy a zsidóknak a keresztények nagyböjtjére való tekintettel megtiltotta, hogy a purim napján szokásos táncaikat meg­tartsák.3) Bőle június 15-i körlevelében közli papjaival s híveivel VII. Piusnak a szabadkőműveseket kiközösítéssel sújtó bul­láját. *) *) 25180. sz. s) 31173. sz. 3) 43. sz. 4) 51. sz. B) No. 5407. 355

Next

/
Thumbnails
Contents